Halmágyi Pál szerk.: A makói terroristák pere (A Návay-per) 1919–1921. A Makói Múzeum Füzetei 96. (Makó, 2001)

Bevezető

A frontról hazatérő katonák és a négy háborús év nélkülözéseibe belefáradt emberek a forradalmi agitátorok hatására 1919. január 30-án megtámadták a csendőrséget, és fegyvert használva kiűzték őket a városból. A lövöldözésnek 6 makói lakos — K. Szabó József, Joó János, Faragó Pál, Tóth István, Juhász István, Wiesenberg Lajos — esett áldozatul. (A megsebesült, meghalt? csendőrök neveit nem ismerjük.) A makói Nemzeti Tanács e napon beszüntette működését. A város és környékének irányítása most már egyértelműen a népmozgalom vezetőinek a kezébe került. Az ugyanekkor elmenekült Petrovics kormánybiztos helyét, a forradalom leghangosabb makói híve, Boromissza Jenő tanár vette át. A városi munkástanács élén a szociáldemokrata Zombori Lajos asztalos, a lakosságot támogató nemzetőrség élén Czirbus István főhadnagy állt. A budapesti kormány által megbízott új kormánybiztos, Szőts Áron csak február 18-án érkezett meg Makóra és vette át hivatalát. A városban tehát január 30-tól a nép kezében volt a hatalom. így az 1919. március 21-i budapesti események hatására Makón csak az addigi de facto állapot lett hivatalossá, míg Csanád vármegye élére direktórium került. Tagjai: Szőts Áron, Farkas Imre és Rózsa Ferenc voltak. A katonai városparancsnok a kommunista Svihla István lett, s a munkástanácsban is mind nagyobb befolyásra tett szert a kommunista alelnök, Cser József. E lázas és zaklatott napokban nem csak a belső viszonyokban történt gyökeres átalakulás, hanem az állam külső keretei is mind összébb szorultak. A délről közeledő szerb hadsereg a balkáni francia főparancsnokság engedélyével már 1918 novemberében elérte a Marost, és az ekkor megszállott torontáli területekről csak három év múlva, 1921 nyarán vonult ki. Keletről is mind jobban közeledett a román hadsereg, és 1919 tavaszán már csak napok kérdése volt, mikor érik el a várost. A tanácshatalom helyi képviselői közül Vásárhelyi Kálmán hadügyi politikai megbízottat a túlzott rekvirálás miatt felbőszült gazdák 1919. április 23-án a város főterén meggyilkolták. A népítéletet megtorolni Anocskai András (álnév, valódi neve Tóth Béla) vezetésével Budapestről vörös terrorkülönítmény érkezett Makóra. A város kiürítése előtti utolsó éjszakán összefogtak kb. negyven túszt, és az egyéb összeszedett értékekkel — készpénz, értékpapírok, arany-ezüst ékszerek, élelmiszerek stb. — együtt magukkal vitték őket vonatukon Hódmezővásárhelyen át Budapest felé. A túszok közül a Vásárhelyi Kálmán megölésével gyanúsított öt makóit — Gera Ferencet, Meszes Horváth Jánost, Rácz Jánost, Szlovák Istvánt, Csirkés Varga Ferencet — Hódmezővásárhelyen, a nagyállomás mellett meggyilkolták. A túszok közé ott fölkerült három vásárhelyi polgárt — Weisz Mihályt, Weisz Henriket, Havas Henriket — a Népkert állomás és Szentes között, a Földeákról elhurcolt Návay Lajost, Návay Ivánt és a Szentesen elfogott dr. Kiss Bélát Kiskunfélegyházán gyilkolták meg. Makó 1919. április 27-től francia, június 17-től 1920. március 29-ig román megszállás alatt sínylődött. A megszállók kivonulása után a magyar államhatalom azonnal megkezdte a bűnösök felkutatását és felelősségre vonását. (Bizonyos vizsgálatot már a tanácsköztársaság hivatalos szervei is indítottak a különítmény budapesti visszaérkezése után az útközben történt halálesetek kivizsgálására.) A terrorcsapat ténykedéséről eddig pro és kontra születtek kiadványok: „A Szamuelli halálvonata", (Hódmezővásárhely, 1921.); „A polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság", (In. Makó, 6