Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)
Hermann Róbert: A megtorlás 1849-1859
1867, a kiegyezés után nem volt illendő dolog az uralkodó felelősségét firtatni. S aki firtatta volna, az sem nagyon juthatott semmilyen érdemi adathoz. Hiszen a bosszúhadjárat részleteiről tájékoztató iratokat hét pecsét alatt őrizték Bécsben. A helyzet 1918, a Monarchia felbomlása után változott meg. Megnyíltak a bécsi levéltárak, a magyar vonatkozású iratanyag egy része haza is került. Károlyi Árpád ekkor dolgozta fel Batthyány Lajos gróf felségárulási perének és kivégeztetésének történetét. Károlyi Árpád azonban — mint aki életének egy jelentős részét Ferenc József szolgálatában töltötte — munkájában csökkenteni igyekezett az ifjú császár felelősségét. Az ifjú Ferenc Józsefről monográfiát író Angyal Dávid ugyan már pedzegette a császár bűnrészességét a megtorlásban, de ő is elsősorban környezete hatásának tulajdonította kíméletlenségét. Az 1849 utáni osztrák propaganda viszont sajátos megoldáshoz folyamodott. Azt állította, hogy a magyarok maguk okozták a megtorlást. Hiszen ha Görgei nem az oroszok, hanem Haynau előtt teszi le a fegyvert, a cs. kir. fővezér aligha mutat olyan kíméletlenséget a magyarokkal szemben, mint így tette. Ez az érvelés jól egybecsengett azzal a magyar véleménnyel, amely Görgei árulását hirdette, s őt tekintette vétkesnek mind a magyar szabadságharc vereségében, mind tábornoktársai mártírhalálában. Ezt a véleményt látszott alátámasztani Andics Erzsébetnek egy, az 1960-as években több ízben megjelent publikációja is. Andics szerint 1849 nyarán a Schwarzenbergkormány kész lett volna széles körű amnesztiát adni a magyar felkelés résztvevőinek, ha ezt Görgei elsietett, áruló fegyverletétele meg nem hiúsítja. Andics közzétette Schwarzenbergnek azt az augusztus 15-én Ferenc Józsefhez írott előterjesztését, amelyben a magyar hadseregben szolgáló volt cs. kir. tisztek számára — kivéve a magyar kormányzat tevékenységében résztvevőket — szabad külföldre távozást, vagy viszonylag enyhe igazolási eljárással itthon maradást, s életük megkímélését javasolta megadni. Az előterjesztést az augusztus 16-i osztrák minisztertanács elfogadta, de mégsem vált valósággá. Augusztus 17-én ugyanis megérkezett a világosi fegyverletétel híre, s ezután az augusztus 20-i minisztertanács már sokkal keményebb utasításokat fogadott el, s szó sem esett már a volt cs. kir. tisztek büntetlenségéről. Ezen a minisztertanácson azonban nem a miniszterelnök, Schwarzenberg, hanem maga az uralkodó elnökölt. Az ördög azonban a részletekben van, s a részletek ezúttal is roppant tanulságosak. Tudnunk kell, hogy augusztus 3-án Klapka tábornok szétverte a Komárom körüli cs. kir. ostromsereget, s megszakította az összeköttetést a császárváros és a Magyarországon működő, Haynau vezette cs. kir. fősereg között. Ez utóbbi augusztus 9-én Temesvárnál döntő győzelmet aratott a magyar fősereg fölött. Ám e győzelem híre csak augusztus 16-án vált ismertté Bécsben. A „Wiener Zeitung" aznapi különkiadása Haynau augusztus 10-i jelentése alapján beszámolt arról, hogy Temesvár erődjét előző nap 12 órás küzdelem után sikerült felmenteni, az ellenség rendetlenül menekült Lúgos felé, s a cs. kir. csapatok kezébe 6000 fogoly és szökevény került. Másnap, augusztus 17-én mind Pozsonyban, mind Bécsben ismertté vált a világosi fegyverletétel híre is; a „Wiener Zeitung" ismét különkiadásban közölte azt. 59
