Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Hermann Róbert: A megtorlás 1849-1859

Ghyczy Kálmánnal, az igazságügyminisztérium volt államtitkárával együtt Magyarország újjászervezésére vonatkozó, Windisch-Grätz által is pártolt tervezetét. 1849 áprilisában, a tavaszi hadjárat megindulása után Windisch-Grätznek, majd az utódjául kinevezett Weldennek nemigen volt módjuk fenyegetéseiket beváltani. Weiden fővezérsége alatt csupán egyetlen személyt végeztek ki: Petőcz Györgyöt, Pozsony megye alispánját, aki részt vett a megye újonchátralékának kiállításában. Petőcz kivégzésénél azonban feltételezhetjük, hogy az ítélet végrehajtásában szerepe volt Julius Haynau táborszernagynak, aki két nappal korábban, május 22-én érkezett a pozsonyi es. kir. főhadiszállásra. Haynau bosszúhadjárata Az 1849. május 30-án a magyarországi cs. kir. hadsereg fővezérévé kinevezett Haynau táborszernagyról közismert volt, hogy nem rajong a magyarokért. 1848 tavaszán azért vezényelték át Temesvárról Itáliába, mert többször is nyíltan az új, független magyar minisztérium ellen nyilatkozott. Az olasz hadszíntéren jó, de kíméletlen katonának mutatkozott. Haynau sokkal keménykezűbb volt elődeinél. Magyarországon egyébként is megelőzte már rossz híre. 1849 tavaszán kíméletlenül verte le az északitáliai Brescia lakosainak fegyveres felkelését, s a város lakói közül tucatnyi embert végeztetett ki, s sokakat — köztük nőket — botoztatott meg. Működését azzal kezdte, hogy Pozsonyban kivégeztette azt a két honvédtisztet, akik az 1849 februárjában kapitulált lipótvári várőrséghez tartoztak, s a megadás ellen szavaztak. Mednyánszky László honvédőrnagyon és Gruber Fülöpön kívül 1849 augusztus végéig, a fegyveres küzdelem befejezéséig Pozsonyban még további hét, az ország területén további huszonkilenc, összesen tehát 38 főt végeztek ki. Társadalmi állásukat tekintve, többségük az alsóbb néprétegekhez tartozott. Feltűnően magas volt a falusi értelmiségiek aránya a kivégzettek között. A megtorlás irányelveit Haynau 1849. július 1-én Győrben kiáltványban tette közzé. Eszerint a Magyarországon 1848. október 8., Erdélyben 1848. október 18. után „a magyar pártütéssel összeköttetésben" elkövetett „minden bűntettek és vétségek" a haditörvények hatályai alá esnek. A határnapokat az magyarázta, hogy a magyar országgyűlésen 1848. október 8-án olvasták fel az uralkodó október 3-i manifesztumát (s ekkor nyilvánították azt törvénytelennek); Erdélyben pedig Puchner Antal altábornagy ezen a napon hirdette ki az ostromállapotot. (Mindez azt is jelentette, hogy Haynau és megbízói érvénytelennek tekintették Magyarország és Erdély unióját; hiszen Erdély képviselői ott voltak a magyar országgyűlésen is.) Haynau ezért elrendelte haditörvényszékek felállítását, amelyek sommásan, tehát gyorsított eljárással ítélkeznek. E haditörvényszékek joghatósága katonákra és polgáriakra egyaránt kiterjedt. A haditörvényszékek a következő ítéleteket hozhatták: 1. halál, kötél, vagy lőpor és golyó által; b) deportálás az országon kívülre; c) sáncfogság nehéz vagy könnyű vasban, vár-, fogház- vagy porkolábfogság vasban vagy anélkül; d) pénzbüntetés. A felségsértés miatti elítélésnél a vagyonelkobzás automatikusan a büntetéssel jár. 50