Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Ságvári György: A honvédsereg egyenruházata 1848-49-ben

amelyek szinte soha nem viselték az előírt barna atillát, csak a vászon „kitlit, kétlit" vagy, mint a 21., amelyik a Munkácson talált frakkokba öltözött be, úgy, hogy a frakkszárnyakat levágták. Olyanok is voltak, amelyek jó ideig saját ruhájukban harcoltak. Külön története van a vörös sipkás zászlóaljaknak, a 9.-nek, amely sohasem viselt csákót, csak az általuk meghonosított híres-neves sapkát és az ugyancsak veres sipkás 11. kolozsvári zászlóaljnak. A 24. zászlóaljnak fehér báránybőr süvege volt, ők a „fehérsipkások", a 23.-nak meg fekete kalapja. A 28. zászlóaljat, ahová Petőfi Sándort századosnak nevezték ki, szürke nadrágja miatt „egérzászlóaljnak" keresztelték el. Az október-novemberben felállított zászlóaljak sem szűkölködtek különlegességekben. A 31. például frakkból átalakított kurta dolmányt hordott, a 32. zászlóaljnak pedig éppenséggel mintha divatbemutatóra mennének, olyan műgonddal készített — csakhogy nem szabályszerű — egyenruhája volt: „térdig érő, csinos, veresbe szegett fehér posztóból készült zeke, ugyanily nadrág, ezenkívül egyszerű veres zsinóros nyári öltöny, nemzeti szín rózsás kék posztó sapka vagy kalap, vereszsinóros vászontarisznya, egy pár lábbeli..." — szól a korabeli leírás. A gyalogság speciális csapatnemét képviselték a vadászok. A vadász csapatok színben követték a császári-királyi hadsereg vadász alakulatait. Egy egykori résztvevő így emlékezett a honvéd vadász egyenruháról: „...Tölténytartó és szuronytáska nem a vállon át akasztott szíjon, hanem derékszíjra húzva. Öltözet zölddel szegett és zsinórozott szürke posztó atilla és zölddel szegett szürke pantalló, amelyet rövid szárú csizma felett vagy abba húzva viseltek. Csákó helyett kakastoll forgós vadászkalap ..." Ehhez azt tehetjük hozzá, hogy az atillára vállperecet is varrtak a szerelvény szíjainak megtartására. A viselet szerves tartozékai a kiegészítő szerelvények, szíjazatok, felszerelési cikkek és a fegyverzet is. A gyalogos a vállon átvetve balról jobbra hordta a tölténytáskát, jobbról balra a szurony hordszíjat. A szíjazat a sorgyalogságnál fehér (a határőröknél fekete) volt, szélessége 8 cm. A táska és a szuronypapucs fekete bőr. A honvédzászlóaljaknál viszont minden bőrnemű fekete, a szíj pedig 3 cm-rel keskenyebb. (A tölténytáskában békében 20 háborúban 60 töltést tartottak.) A felszereléshez tartozott a szőrmés borjúbőr hátbőrönd, amelynek hord szíjait a mellen egy keresztszíj kötötte össze. A borjúra erősítették fel az összehajtogatott köpenyt, belső részébe pedig a fehérneműt és az apróbb mindennapi kellékeket tették: 2 db inget és alsónadrágot, 2 törülközőt, 6 nyakszegélyt, 1 pár kapcát, 1 pár bakancstalpat, aztán az apróságokat, a ruhatisztításhoz használt krétát, fehér festéket a szíjak festésére, ehhez szivacsot, amit a mosáshoz is használtak, rongycsomót, gombfényesítőt, varróeszközöket: ollót, hat tűt, gyűszűt, négyféle cérnát, azaz fehéret a kabát, kéket a nadrág, szürkét a köpeny, a negyediket a színes hajtóka varrásához, javításához, továbbá 3 féle kefét (sár-, bekenőés fényesítő kefét), suvikszot, 6-6 kis és nagy gombot, 12 csontgombot, 12 nadrágkapcsot, viaszt a szíjak, gyantát a csatok fényesítéséhez, a puskatisztításhoz két-két vászonrongyot, 5 különböző alakú kis fadarabot, 6 halszálkát, a sárgaréz cikkek tisztításához kis kefét és agyagot. A borjúban volt a borotválkozó készlet is, a kés, tartóban a szappan, fatokban a tükör, aztán a szépítő kellékek: a hajfésű, a bajuszfésű, hajkefe, ruhakefe, illetve az evőeszközök, a kés, kanál és villa. Volt ezen kívül egy kenyérzsák42