Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Csikány Tamás: Hadműveletek a főhadszintéren 1848-49-ben

szeríteni az osztrák fősereget és felmenteni az időközben körülzárt Lipótvárat és esetleg Komáromot. A csapatok január 3-án és 4-én kezdték meg a feladatok végrehajtását. Klapka György ezredes január közepén vette át a Pulszky, majd Mészáros tábornok vezette 12 000 fős, 36 löveggel rendelkező felső-tiszai sereget. Ezt a hadtestet eddig csak kudarc érte. A december 6-án a határon átkelt Schlik-hadtesttel szemben 11-én Budamérnál, majd január 4-én Kassánál sem tudott sikert elérni. A helyzetet egyrészt Klapka céltudatosabb vezetése, másrészt a Görgei-hadtest megjelenése mentette meg. 1848 decemberében Erdélyt teljes egészében Puchner altábornagy tartotta ellenőrzése alatt. A magyar csapatok Csúcsán, Feketetón, Krasznán és Nagybányán álltak, Czetz János őrnagy parancsnoksága alatt. A lengyel Józef Bem tábornok — Kossuth megbízásából — december elején vette át a parancsnokságot. A beérkezett csapaterősítésekkel együtt december közepén Bem már 12 500 fővel rendelkezett, valamint 24 löveggel. Ez az erő nézett szembe Puchner 17 000-es seregével, amelynek célja egy Nagyvárad-Debrecen irányú előrenyomulás volt. A kezdeményezést az osztrák fél ragadta magához, amikor december 18-án három dandárral akart utat nyitni az Alföld felé. A támadás azonban kudarcot vallott, Bem pedig az alkalmat kihasználva megindította csapatait. A magyar csapatok vezére a sikeres előretörés eredményeként december 26-án Kolozsváron egyesítette erőit, ugyanakkor a császári csapatok részeit elvágta egymástól. A következő cél Karl Urban ezredes és Gustav Jablonsky ezredes dandárának kiszorítása volt Erdélyből, melyet december utolsó és január első napjaiban végre is hajtott a magyar sereg. 1848 végére a magyar csapatok az ország jelentős területeit kiürítették, a főhadszíntéren visszavonultak. A látszólag kedvezőtlen viszonyok azonban már magukban hordták a siker lehetőségét. Megteremtődött a feltétele a honvédsereg részeinek az összpontosítására, a közös vezénylet alá helyezésére. Mindez kiküszöbölte azt a legnagyobb hiányosságot, hogy eddig nem volt egységes elképzelés, irányítás a hadsereg vonatkozásában. A csapatok az eddigi harcok során háborús tapasztalatokra tettek szert, összekovácsolódtak, a harcértékük egyre nőtt. Az ország, a hadsereg felkészült a további harcra. 21