Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)
Kedves Gyula: A szabadságharc hadserege
kezdve részenként, több hadszíntéren is harcolva, végigküzdötték a szabadságharcot. A szabadságharc leverése után a császári csapatok fogságába esett Peter Giront kivégezték. A legnagyobb létszámú külföldi egység a Lengyel Légió volt. Bár a galíciai lengyelek küldötteivel már október 10-én megállapodás született egy légió felállításáról, megalakulása igazi időpontjának a november 26-i zászlószentelést tarthatjuk A szervezés Józef Wysocki őrnagy parancsnoksága alatt egy zászlóajnyi erővel kezdődött, két századuk december 4-én Aradnál már ki is tüntette magát. A későbbiekben a felsőmagyarországi hadtestben, majd Erdélyben is szerveztek lengyel alakulatokat. Összevonásukra és egységes alakulattá szervezésükre (az erdélyiek kivételével) 1849. május végén került sor Miskolcon, az időközben tábornokká előlépett Wysocki főparancsnoksága alatt. A 2400 főnyi légiót egy három gyalogos zászlóaljból álló dandár, két lovasezredbe szervezett négy ulánus század, két tüzér félüteg és egy utászkülönítmény alkotta. Erdélyben Bem külön Lengyel Légiót szervezett, mintegy 1000 főnyi létszámmal, ez az alakulat azonban az orosz túlerővel vívott harcban felmorzsolódott. A Wysocki vezényelte Lengyel Légió az utolsó pillanatig harcolt, 1849. augusztus 20-án a déli hadsereg utolsó harcképes egységeként hagyta el Magyarországot. Utolsóként az Olasz Légió alakult meg, bár számos olasz katona kezdetektől támogatta a szabadságharcot. A Magyarországon állomásozó 16. (Zanini) sorgyalogezred két zászlóalja letette az esküt az alkotmányra, s a honvédsereghez csatlakozott. Az egyik zászlóalj a kápolnai csatában 1849. február 27-én fogságba esett, a maradék századok különböző hadszíntereken morzsolódtak fel. 1849 márciusában határozta el a szabadságharc politikai vezetése, hogy a honvédseregben harcoló olaszok összegyűjtésével légiót állítanak fel. Május végén a szárd-piemonti kormány rendkívüli követeként Magyarországra érkezett Alessandro Monti báróra bízták a légió parancsnokságát, ezredesi ranggal. A 1024 emberből álló légió két gyalogos zászlóaljból és egy 120 fős svalizsér századból állt. Augusztus elején a tiszai átkelők védelme során kapcsolódtak be a hadműveletekbe, ragyogóan helytálltak a keserves, veszteségteljes bánsági ütközetekben és a Lengyel Légióval együtt hagyták el az országot. Itt kell megemlítenünk még a Frangepán szabadcsapatot, amely 1848 októberében a 23. (Ceccopieri) sorgyalogezred néhány száz olasz katonájából alakult meg, s Lipótvár 1849 februári feladásáig szolgált. A többi fegyvernemtől eltérően a tüzérség felállításánál nem lehetett magyar sorkatonaságra támaszkodni. A Magyarországon állomásozó 5. (Bervaldo) tüzérezred cseh-német legénységű volt, így 1848 őszétől egyre kevésbé lehetett számítani rá, mígnem december végén többségük megtagadta a szolgálatot és hadifogságba került. Több mint kétszáz tüzér azonban idegen származása ellenére is szolgálatban maradt, becsülettel helytállt, sőt a honvédtüzérség vezetőinek egy része is az ezred tisztikarából került ki. Ezt a szakembergárdát egészítették ki az 1848 nyarán önkéntes honvédtüzérnekjelentkezett fiatal értelmiségiek, akik matematikai előképzettségük révén rendkívüli gyorsasággal és eredménnyel sajátították el a tüzérségi ismereteket. Az első tüzérüteget már az első honvédzászlóaljak felállításával egyidőben megszervezték, majd augusztusban újabb önkéntesek toborzására és kiképzésére került sor 12
