Papp János: A makói műkedvelő színjátszás története (1870–1944). A Makói Múzeum Füzetei 94. (Makó, 2000)

II. 1910-1919

II. 1910-1919 A Makói úri műkedvelők évei (1910-1912) —A DMKE színjátszói (1913-1914) — Világháborús időszak —alkalmi együttesek fellépései (1915-1918) —Rekordok éve: 5 csoport, 19 előadás (1919) A makói műkedvelő színjátszás második korszakát jelentő 10-es éveket a Janusarcúság, a sikeres és sikertelen próbálkozások váltakozása jellemezte. Az első kezdeményezés dr. Magyar József gimnáziumi tanár személyéhez kötődött, aki megszervezte a Makói úri műkedvelők csoportját. Városszerte ismert kiváló szereplőket sikerült megnyernie, így színvonalas bemutatóikra (1910-1912) minden alkalommal zsúfolt nézőtér előtt került sor. (A/40-42.) A kritikusok sem fukarkodtak a dicséretekkel: „... A pompás színdarab minden egyes fordulóját, csattanóját oly ügyesen dolgozták ki a műkedvelők, hogy zajos derű honolt egész estén át... A férfi szereplők közül kitűnt Magyar József dr., az úri műkedvelők lelke, aki heteken át fáradozott, rendezett, tanított, csakhogy az eredmény minél fényesebb legyen. A mai est gyönyörű sikerének oroszlánrésze az övé. Pompás játékáért is megérdemli a legnagyobb dicséretet."

1

0 (Nézd meg az anyját! 1912. A/42.) Sajnos 3 éves fennállás után a csoport megszűnt. Bár a folytonosság az elkövetkező években is megmaradt, azonban mivel mind a DMKE műkedvelőinek (1913-1914), mind pedig a kérészéletű alkalmi együtteseknek előadásai igénytelenebbek voltak, a makói műkedvelő színjátszás válságba került. Ennek okait keresve a szervezettség, illetőleg az agilis szervezők hiányát, az ekkoriban megjelenő és nagy népszerűségnek örvendő film konkurenciáját valamint a világháborús időszak kedvezőtlen körülményeit említhetjük. A reménytelennek tűnő mélypont után az 1919-es év egyedülálló rekordot eredményezett: 8 hónap alatt 19 műkedvelő előadásra került sor! Az egyre-másra alakuló csoportok (Kereskedelmi alkalmazottak, Vas- és Fémmunkások, Nőtisztviselők stb.) kihasználták a rendkívüli körülmények miatt elmaradó színi szezon következtében jelentkező igényt, és egymás után tartották előadásaikat. Mindez azonban azt eredményezte, hogy egy idő után a közönség egyre kisebb érdeklődést tanúsított, és az utolsó estén már „a nézőtér szinte kongott az ürességtől, a karzatok se teltek meg, a földszinten pedig alig ötvenen nézték végig az előadást."

1

1 — (Felhő Klári, 1919. A/74.) Azért az 1919-es év mozgalmas eseménysora már reményt nyújtott arra, hogy a rendkívüli helyzet elmúltával a visszatérő polgári körülményekkel együtt a színházi, így a műkedvelő élet is megújul városunkban. 11