Halmágyi Pál szerk.: Mályusz Elemér emlékezete 1898–1989. A Makói Múzeum Füzetei 92. (Makó, 1999)

Koszta László: Mályusz Elemér, az egyháztörténész

magyar történettudományra. Andics Erzsébet a Történeti Társulat új elnökeként a korábbi magyar történetírást klerikálisnak nevezte, amelyben — szerinte — túltengtek az egyháztörténeti, különösen a katolikus munkák. Az 1940-es évek végére ugyan némileg talán rendeződött Mályusz Elemér egzisztenciális helyzete, mivel az evangélikus egyház levéltárában kapott állást, de korábbi terveiről le kellett mondania. Világossá vált előtte, hogy katedra nélkül nincs módja az egyháztörténet iránt érdeklődő hallgatókból tanítványokat toborozni, és ezzel az iskolateremtés lehetősége is lezárult előtte. Úgy tűnik, hogy a szűkös lehetőségekhez képest továbbra is igyekezett hű maradni az egyháztörténeti kutatáshoz. 1953-ban az osztályharcos szemléletű marxista történettudomány egy reprezentatív, a középkori parasztság történetét bemutató tanulmánykötetében újból publikálhatott egyháztörténeti tanulmányt „A mezővárosi fejlődés; Az egyházi tizedkizsákmányolás" címmel. A kötet jellege megkövetelte az osztályharcos címet. A munka elriasztó címe ellenére igen korrekt, ideológiai előítéletektől mentes, kizárólag oklevelekre, forrásokra épülő dolgozat, amely először tett kísérletet a középkori magyar egyház legfőbb anyagi bázisának, a tizedjövedelmeknek és azok begyűjtésének bemutatására. Az 1950-es évek közepétől, különösen az 1956-os forradalom után a történettudományban is az enyhülés jelei érződtek. Mályusz Elemér mint polgári történész katedrát ugyan nem kapott, de 1954-ben „visszakerülhetett" a történészek közé és állást kapott a MTA Történettudományi Intézetében, sőt 1958-ban publikálhatta a háború alatt írt munkáját, „Akonstanzi zsinat és a magyar főkegyúri jog" címűt, melyet a következő évben németül is megjelentettek. A kéziratban lévő egyháztörténeti összefoglaló munka kiadása azonban reménytelennek tűnt. Az 1960-as évek második felében egyre erőteljesebben jelentkezett az igény a magyar történettudományon belül a művelődéstörténeti vizsgálatok iránt és ennek nyomán az egyháztörténet is némileg újból szóba kerülhetett. Mályusz Elemér először egy bécsi egyházjogtörténész tájékoztatása céljából áttekintette, majd Bécsben németül megjelentette a magyarországi magánkegyúri rendszert körvonalazó tanulmányát. Talán ez a munka, illetve Mezey László „Csútmonostor alapítástörténete és első oklevelei" címmel megjelent igen problémás írására készített vitairata (A „csúti főesperesség") nyomán vetődhetett fel a több mint két évtizede íróasztalfiókban heverő kézirat esetleges kiadási lehetősége. Mályusz Elemér írja, hogy igen komoly mérlegelésre késztette a kézirat. Az anyaggyűjtés jórészt az 1930-as években történt, a kézirat pedig 1944 végén készült el. Tisztában volt azzal, hogy a külföldi szakirodalom nyomon követésére 1945 után már nem volt lehetősége. Különösen a német egyháztörténet újabb eredményei, illetve az 1930-as évek közepe után megjelent nagy katolikus összefoglaló egyháztörténeti munkák hiányoznak művéből. Másrészt viszont a hazai egyháztörténeti kutatások megakadása miatt munkáját mégis aktuálisnak, előremutatónak érezte. A korábban elkészült középkor végi (14—16. századi) fejezeteket kiegészítette a magánegyházi rendszert tárgyaló, így a korai egyháztörténetet érintő tanulmányával, a kettőt pedig egy, a 13. századot bemutató fejezettel kötötte össze. Az 1930-as évek első felében megfogalmazott tervek így 1971-ben az Akadémai Kiadó gondozásában „Egyházi társadalom a középkori Magyarországon" címmel meg24