Halmágyi Pál szerk.: Mályusz Elemér emlékezete 1898–1989. A Makói Múzeum Füzetei 92. (Makó, 1999)
Kristó Gyula: Mályusz Elemér, a krónikakutató
jegyzéseket fűzött. Mályusz ezen munkái már-már céhbeli, a szó szűkebb értelmében vett krónikakutatói habitusát mutatják (a megszorítás mindössze annak szól, hogy — a magyarországi krónikakutatás fő csapásirányának tekinthető — filiációs, azaz szövegleszármazási kérdésekkel ő gyakorlatilag alig foglalkozott, e téren a korábbi kutatások általa mérvadónak tekintett megállapításait tette magáévá, viszont komparatív, a szöveg tartalmára vonatkozó, az írói arcélt megragadni szándékozó vizsgálódásaival eredményesen terjesztette ki a korábbi magyarországi krónikakutatás valóban kissé szűk horizontját). S miközben sorra-rendre jelentek meg Mályusz magyar nyelvű krónikatanulmányai, az orosz kiadás ügye végérvényesen zsákutcába jutott, és lekerült a napirendről. Hogy maga a kommentáranyag egésze, az 1363 oldalnyi kézirat mégsem maradt íróasztalfiók fogságában, az Klaniczay Tibor érdeme, aki szorgalmazta annak hazai megjelentetését. A 77 éves Mályusz Elemér 1975-ben engem kért fel, hogy működjem együtt vele a Thuróczy-krónika magyarázatainak korszerűsítésében (a kézirat lezárása óta közel tíz év telt el), sajtó alá rendezésében, valamint kísérjem figyelemmel a latin nyelvű fordítás munkálatait. Számomra ez nagy megtiszteltetésnek számított, s több éves közös munka következett. Nem feladatom, hogy erről e helyütt szóljak. Az irodalom követésében 1975-ig haladó kommentáranyag — immár 1363 oldalt alaposan túllépő terjedelmével — magyar nyelven 1981-re elkészült, és Mályusz Elemér megírta hozzá az előszót, amelyből fentebb többször is idéztem. Ekkor már 83 éves volt. E szavakkal kezdte előszavát: „Benevole lector, nem tudhatod, nem is sejtheted, hogy a munka, amelyet kezedben tartasz s amelynek ezernyi töredékes részét kevesebb öszszefüggés jellemzi, mint egy szaklexikont, nekem szívemhez legközelebb álló munkám". Ez a mondat ugyan nekem is megdobogtatta a szívem, de még kevésbé tudtuk és tudtam, hogy milyen megpróbáltatások várnak még ránk és rám az 1981-ben kezdődő fordítás, majd a többszöri korrektúra révén. Végül is két vaskos kötetben 1100 nyomtatott oldalnyi latin szöveg lett a végeredmény, ami 1988-as impresszummal 1989 augusztusában jelent meg. ; Sikerült elérnem, hogy a két kötetet az alábbi szöveget tartalmazó fehér szalag fogta át: „Hos tomos in honorem professoris Elemér Mályusz nonagenarii ediderunt Aedes Librariae Academiae Scientiarum Hungaricae" (E köteteket a 90 éves Mályusz Elemér professzor tiszteletére kiadta a Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadója). Mivel Mályusz Elemér 1988-ban volt 90 éves, ez indokolta az impresszumban a megjelenés sok hónapnyi csúszása ellenére is az 1988. év fenntartását. A köteteket Mályusz Elemér még kézbe vette, lapozgatta, örült nekik. De még ugyanezen a napon rosszul lett, és egy hét múlva, augusztus 22-én meghalt. Ha a kötet egyetlen napot késik, vagy a halálos betegség egyetlen nappal korábban tör rá, évtizedes munkálkodásának gyümölcsét nem ízlelhette volna meg. De mert — hála a sorsnak — nem így történt, ez az „opus omnium meorum operum dilectissimum" (a szívéhez legközelebb álló munka) nemcsak kezéhez, hanem tudatához is eljutott. Makó szülötte, a turóci származására oly büszke krónikakutató közvetlenül halála előtt e két kötet révén még egyszer találkozhatott szeretett krónikásával, Thuróczy Jánossal. 17
