Halmágyi Pál szerk.: IV. Honvéd emléknap Makón 1997. A Makói Múzeum Füzetei 91. (Makó, 1998)
Dr. Halmágyi Pál: Kamber bég és a makóiak
megúszta a pusztulást. Szapolyai János erdélyi vajda a Maros völgyében vezette Nyugat — a mohácsi sík — felé hadait. Nem nagyon igyekezhetett, hiszen a gyászos csata napján, (augusztus 29-én), még csak Szeged környékéig jutott. A mohácsi tragédia után néhány héttel a győztes török seregek a védtelenül hagyott Budáról, zsákmánnyal bőven megrakodva, két irányban vonultak délre. A legértékesebb kincseket, — a Corvinákat és az arany-ezüst kegytárgyakat — hajókon indították útnak Sztambul felé. A szultán vezette sereg a pesti oldalon, a Duna mentén vonult kifelé az országból. A haderő másik része Ibrahim nagyvezír irányításával Pestről Szeged célponttal délkeletnek tartott, hogy a Tisza mögött álló magyar csapatoktól fedezze a szultáni sereget. Szeptember 28-án érkeztek meg a kiürített Szegedre. A város lakói minden mozdítható értéküket átmentették a folyó keleti partjára. Makó is szállást adott az idefutott szegedieknek. A Tisza ekkor még megvédte e vidéket, a törökök nem keltek át a Tiszántúlra. Két év múlva, 1528 késő őszén Szapolyai János — már mint János király — és katonái ismét városunkba érkeztek. Diplomáciai tárgyalás volt az utazás célja, hiszen az 1528 januárjában megkötött isztambuli szerződés szerint a török szultán katonai segítséget ígért a királynak, hogy országát Habsburg Ferdinándtól visszaszerezhesse. A gyakorlati kivitelezést a török segélyhadak parancsnokával, Mehmed belgrádi béggel, Tápén beszélte meg János király. Szapolyai e tárgyalás előtt és alatt, egy hetet vendégeskedett Makón, Pozsár Bálint piactéren álló egyemeletes kőházában. Nemcsak a király szűkebb udvartartását, de a kíséretében lévő urakat, ill. a jó néhány száz huszárt és idegen (porosz és lengyel) zsoldost is el kellett itt szállásolni és egy hétig élelmezni. Bizonyos számítások szerint ez ezer embert jelentett. Makó az ehhez szükséges dolgokat fennakadás nélkül ki tudta állítani. Szakály Ferenc kutatásaiból ismerjük, hogy János király itt tartózkodása alatt, a német rendekhez írt levélben nevezték először Makót oppidumnak — mezővárosnak. Az okmány keltezése a neves kutató szerint 1528. december 7-e. Másfél évtizeddel későbbről, 1542 őszéről van a következő biztos adatunk Makóról. Fráter György Erdély helytartója, egyben nagyváradi püspök, s aki az üresedésben lévő csanádi püspökséget is kormányozta — így pontosan ismerte a helyi viszonyokat —, egy levélben a délvidéki török terjeszkedésről írva Makót is mint „végbeli erősséget" említi. Mindez azt jelenti, hogy ekkor már bizonyára állt az a vár-várkastély, castellum, mely az elkövetkező években fontos szerepet játszott. Fenyvesi László — e korszakkal foglalkozó kutató — szerint az 1514-es parasztháború keserves tapasztalatai alapján építtették az itt birtokos Makófalviak és Telegdiek ezen épületet. Szakály Ferenc nézete szerint a várkastély csak később épülhetett, hiszen 1528-ban János király nem ott, hanem egy polgár házában szállt meg, annak ellenére, hogy kíséretében volt Telegdi Miklós, Makó egyik földesura. Az idézett levél alapján azonban egy dolog biztos, az, hogy 1542-ben már állt Makón egy erősség. Sajnos nyomát a mai napig nem találtuk meg, helyét, nagyságát, alaprajzát nem ismerjük. Lassan negyedszázad telt el a Mohácsi csatavesztés óta, s bár Makó is alaposan megismerte a két egymással hadakozó keresztény uralkodó, Ferdinánd és János király hadait, az igazi veszedelmet, a törököt, még jó sora elkerülte. Nem tarthatott már ez 36
