Halmágyi Pál szerk.: IV. Honvéd emléknap Makón 1997. A Makói Múzeum Füzetei 91. (Makó, 1998)
Dr. Pálffy Géza: A bécsi katonai vezetés védelmi politikája a Temes—Maros vidékén a 16. század elejétől a 18. század közepéig
még csak ad hoc jelleggel, azaz egy-egy jelentősebb török elleni akcióra, de már megkezdte a temesközi királyi várakban szolgáló katonaságnak, valamint az Árpád-házi uralkodók korától létező bánságok alatt szolgálatot teljesítő és a terület vármegyéi által kiállított mozgó haderőnek közös irányítás alá vonását. A Marostól délre az Al-Duna vonaláig húzódó területek határvédelmi rendszerének Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt megkezdett kiépítését végül néhány évtizeddel később Hunyadi Mátyás király (1458-1490) újabb hadügyi reformjainak jegyében Kinizsi Pál temesi ispán és utódai végezték be. Az 1426. évi tatai szerződés értelmében a magyar uralkodó kezébe került Nándorfehérvár 1440., majd 1456. évi megvédelmezése ugyan valóban fényes katonai siker volt, a két török ostrom mégis nyilvánvalóan jelezte, Magyarország egyre inkább saját határaira szorul vissza. Ez a helyzet végül a Makótól délre húzódó országrész esetében 1459-ben Szerbia északi központjának, Szendrőnek (Smederovo) az elestével következett be. A középkori magyar királyság katonai vezetésének pedig erre a változásra mindenképpen és mielőbb hatékony intézkedésekkel kellett válaszolnia, még annak ellenére is, hogy a magyar— oszmán frontvonal mentén az 1460-as évek közepétől közel fél évszázadra portyák és ellenséges betörések fegyverzajától hangos „békeállapot" köszöntött be. A temesközi védelmi rendszer még hatékonyabban való működtetése érdekében szervezte meg I. Mátyás 1479-ben az alsó részek főkapitányságát, amelynek élén — Tomori Pál kormányzását (1523-1526) kivéve — a Temesváron székelő temesi ispánok és egyúttal az alsó részek főkapitányai (supremus capitaneus partium regni Hungáriáé inferiorum) álltak. Az első főkapitány, a neves Kinizsi Pál, majd utódai azt a feladatot kapták uralkodójuktól, hogy végérvényesen egységes ellenőrzés és irányítás alá vonják a védelmi rendszer két alapvető elemét, a végvárak hálózatát és katonai erejét, illetve a bandériumok, vármegyei és nemesi stb. csapatok, azaz a határvidékkel szomszédos hátország haderejét. Ezeknek az igen jelentős reformintézkedéseknek köszönhetően tehát az alsó részek főkapitánya parancsnoki jogkörrel rendelkezett a temesközi hat (Keve, Krassó, Temes, Torontál, Arad és Csanád), a szomszédos ugyancsak hat (Bodrog, Bács, Csongrád, Békés, Zaránd és Bihar), továbbá gyakran még a Dráva—Száva közötti Pozsega, Valkó és Szerém megyék, azaz az ország alsó részeinek nevezett terület (partes regni Hungáriáé inferiores) mindennemű katonai alakulata és csapata, valamint az itt kiépült várhálózat elemeinek (al-dunai erődítmények, illetve tőlük északra Lúgos, Karánsebes, Temesvár, valamint részben a Maros menti várak) királyi katonasága felett is. Az ország déli határvidékének teljes középső területét mint önálló katonai és egyúttal polgári kormányzók irányította alsó részekbeli főkapitányok ekként azon lovas és gyalogos katonák felett is parancsnokoltak, akiket Makó birtokos nemesei tartoztak egy-egy törökellenes akcióra kiállítani és a Csanád vármegyei bandérium alatt hadba vezetni. I. Ferdinánd próbálkozásai a Maros—Temes vidékének megvédelmezésére (1526-1542) A Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt alapjaiban lefektetett, majd Hunyadi Mátyás reformjainak köszönhetően korszerűsített Al-Duna—Tisza—Maros-vidéki véli
