Halmágyi Pál szerk.: IV. Honvéd emléknap Makón 1997. A Makói Múzeum Füzetei 91. (Makó, 1998)

Dr. Ágoston Gábor: Oszmán expanzió és katonapolitika Magyarország elfoglalásáig

koalíció keresztes seregeitől, a bizánci—európai szövetségtől, ennek összehangolt diplomáciai és katonai akcióitól, de a kétfrontos háborútól is állandóan tartaniuk kellett. Európa már ebben az időszakban felismerte az oszmánok keleti riválisainak a jelentőségét, s már ekkoriban kereste velük a kapcsolatot. Kivált az oszmán expanzió által leginkább veszélyeztetett államok, Bizánc, Velence és Magyarország jártak élen e szövetségkeresésben, s igyekeztek összehangolt kétfrontos támadásban térdre kényszeríteni az oszmánokat, ami azonban a nagy távolság és a kommunikációs nehézségek miatt soha nem sikerült. Az oszmán politika kettős frontra kényszerítettsége és a nyugati-keleti szövetségkeresés korszakunkra, s az azt követőre is jellemző marad. Ekkoriban az oszmánok keleti szomszédja a Karamán Emírség, amely magát a Rúmi szeldzsuk birodalom egyetlen jogos örökösének tartva, nem volt hajlandó elfogadni az oszmánok fennhatóságát, s végső megsemmisítéséig, 1468-ig állandóan veszélyeztette az oszmánok keleti végeit. ül. Az expanzió második szakasza, a további hódítás feltételeinek megteremtése: 1451-1503 Gyökeresen megváltozott a helyzet II. Mehmed szultán (1451-1481) trónralépését, pontosabban Konstantinápoly 1453. évi bevételét követően. Szempontunkból ezt a korszakot három alapvető fejlemény határozta meg. Először is, Bizánc elfoglalásával az oszmánok megszüntették azt a veszélyes gócot, amely korábban rendre az oszmánok elleni kétfrontos támadások legfőbb szervezője volt, s amely fizikailag is kettévágta az oszmán állam két részét. 1453 után az új főváros lett minden további hadjárat katonai és logisztikai központja, s birtokában jelentősen könnyebbé vált az ázsiai csapatok átkelése Európába, s csatlakozásuk a balkáni hadjáratokhoz. A második jelentős fejlemény és a Magyarország elleni sikeres hadjáratok fontos logisztikai feltétele volt a Fekete-tenger térségének és a Duna-deltának a meghódítása és teljes ellenőrzés alá vonása 1464 és 1484 között, illetve annak a ütőképes hadiflottának a megteremtése II. Bajezid (1481-1512) alatt, amely nélkül lehetetlen lett volna a Magyarország elleni hadjáiatok logisztikai támogatásának megoldása, a hadak élelem- és hadianyag-ellátásának biztosítása. A harmadik jelentős fejlemény bizonyos tekintetben már ezeknek a feltételeknek az eredményét mutatja, de egyben a Magyarország elleni további expanzió feltétele is volt: jelesül a balkáni és kisázsiai pozíciók megerősítése tartós, évszázadokig fennálló hódításokkal: Szerbia elfoglalása 1459-ben, Boszniáé 1463-ban, a Moreai félszigeté 1464-re, Albániáé Szkander bég halála után 1468-ban, illetve a kisázsiai birodalomrészen Karamánia elfoglalása 1468-ban. Annak magyarázata, hogy a fenti feltételek teljesülése után az oszmán vezetés miért várt a Magyarország elleni támadással 1521-ig, a politikatörténetben keresendő. Egyrészt, Bajezid nyugati politikai mozgásterét nagyban korlátozta az a tény, hogy fellázadt és Európába menekült, s előbb a rodoszi johannita lovagok, majd pedig a pápa őrizete alatt álló trónkövetelő öccse, Dzsem herceg (1459-1495) életében vigyázni 10