Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

T. Knotik Márta: Urbán István rőfös vászon- és damasztmintái

Q O Q Rajz: dr. Fári Irén Kéri egyben, hogy esetleg a hely kijelölése végett a rkapitányi hivatal felhi­vassék s az adandó engedélyről értesíttessék." Urbán kérését a kapitányi hivatal aug. 29-én teljesíthetőnek ítélte, a városi tanács szept. 2-i ülésén ezt jóváhagyta, majd okt. 10-én a határidő lejártával fölszó­lította, hogy a bódét a térről távolítsa el. 1914-ben a Deák Ferenc u. 1. számú házán új üzletportált építtetett. 2 1 A„Tek. Urbán István egy emeletes házának átalakítási tervezete" című tervrajzot Papp József építőmester 1914. január 14-én keltezte. A terv a ház homlokzatát ábrázolja, földszintjén szépvonalú, szecessziós jellegű, 5 tengelyt átfogó portállal. Az építési engedélyt 1914. márc. 5-én adták meg: „Határozat. Az építési szakosztály véleménye alapján a fenti építkezéshez a hatósági engedély megadatik azzal, hogy a portale által elfoglalt területért utólag megálla­pítandó díjat tartozik a város főpénztárába befizetni. Az utczára lépcsők nem épít­hetők. Egyebekben az építészeti szabályrendelet rendelkezései betartandók." 1926. január 21-én halt meg Urbán István. Két kiskorú unokájára 2 2 való 91

Next

/
Thumbnails
Contents