Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Halmágyi Pál: Hetvenkedő köszöntő

Hetvenkedő köszöntő „Rohan az idő..." Mennyire igaz e dallam. Hiszen csak most volt 1988, mikor 60. születésnapján barátai köszöntötték Tóth Ferencet, a makói múzeumot — hajszál híján — negyed századon át igazgató néprajzos-történészirodalmárt, Makó „mindenesét". Más idők jártak még akkor. Nagy tervek, szerkesztőségnyi feladatok tornyosultak Tóth Ferenc íróasztalán. Makó monográfiája volt a legnagyobb kihívás. Egy életmű betetőzése, a kora ifjúságtól hangyaszorgalommal, soha nem lankadó lelkesedéssel, s a város iránti szeretettel gyűjtött adatok millióinak összefoglalása, leírása, „kiírása" lett a monográfia első — s a hazai történetírásban mind máig példátlan — kötete: Makó régi térképei (1992). Még inkább az lesz — néhányan már láttuk, s így tudjuk, az is lett — a hagymáskötet. Makó nem létezik a hagyma nélkül, s a hagyma nincs meg Tóth Ferenc e munkája nélkül. S ezután jön még csak a néprajzi kötet ... Szerkesztőségnyi munkát mondtunk, hiszen a monográfia negyedik kötetét nemcsak mint a sorozat főszerkesztője, de mint négy meghatározó fejezet szerzője is jegyzi (1993). Hasonló méretű vállalkozás a Csongrád megye műemlékeit bemutató kiadvány. Másutt az ilyen összefoglaló munkákat egy egész apparátus készíti, Csongrád megyében Tóth Ferenc egyedül birkózik a népes szerzőgárda szeszélyeivel, a nyomdai lehetőségek szorongatásaival, s az idő sürgetésével. Tíz év alatt más is történt. Szabadabbak lettünk, s a terepét eddig is — bár kacskaringósan — megtaláló tenni akarás újabb és újabb tereket nyitott magának. A Keresztény Értelmiségi Szövetség Makói Szervezete már 25. kis füzetét adja ki szerkesztésében, a Szirbik Miklós Társaság a hetediknél tart. A gépezet mozog, s a Makói Életrajzi Füzetek (3), az Erdei Ferenc Társaság Füzetei (8) mellett a múzeumi kiadványok szerzői között is ott a jól ismert régi név: Tóth Ferenc. E nyúlfarknyi bevezetőben nagyon sok mindenről nem írtunk. Nem szóltunk az emberről, akit ugyanúgy húznak a mindennapok gondjai, mint oly sokunkat. Nem említettük a családot, a lányokat, az unokákat, kik nem nézik a monográfiát, a füzeteket, őnekik a nagyapa kell, ki mesél, tanít, s kinek ma már a „kis" Peti segít a számítógép legújabb variációinak kiismerésében. S nem szóltunk még a barátról, a mindig segítőkész múzeumi kollegáról, aki minden hozzá fordulónak soha nem fáradó kedvvel ad útbaigazítást: mit nézzen meg, hol talál még adatot, mire ügyeljen, kit keressen meg. 5