Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Polner Zoltán: A Maros menti táltos

POLNER ZOLTÁN A Maros menti táltos Élt egyszer egy Teknyőkaparó. Jövendöléseiről titkon csodákat mesélt a Maros menti falvak népe. „Mögmondta a Teknyőkaparó" — ismételgették szavát egymás között az emberek. A legendás hírű alaknak azonban hiába keresnénk nevét a hivatalos papírokban vagy a magyar néprajzi irodalomban, nincs róla följegyzés. Eltűnt volna a múlt idő ködében? Szó sincs róla, hiszen az elmúlt évtizedekben hol itt, hol ott bukkant föl mint jövendőmondó. Igaz, ő maga személyesen sehol sem jelent meg, de szavai után nyugodtan kijelenthetjük, nagyon is jól ismeri napjaink politikai-társadalmi életét, az elmúlt negyven-ötven év eseményeit. Nevét először a Makóval szomszédos Kiszomboron említi Kiss Mária Hortensia kalocsai iskolanővér, polgári iskolai tanár falutanulmányában, a Kiszombor története című munkájában. A kötet 1942-ben jelent meg. Könyvében így ír: „Hiányos volna a régiekről festett kép a Teknyőkaparó nélkül. Nem tudni, hogy családi neve vagy foglalkozásának megjelölése maradt-e fönn ez érdekes névben. Nagy tisztelettel emlegették a ,régi öregök' ezt az öreg embert, mert mindent megmondott a jövőről. Jövendöléseit még ma is őrzi a nép. És ha beteljesül, csak annyit mond: ,Megjövendölte ezt a Teknyőkaparó.' Nem babonából jósolt, adottsága volt rá. Jövendölései rámutatnak arra, hogy igen régen élhetett, mert a kor kezdetleges, egyszerű eszközöket használ. Például megmondta, hogy lesz idő, amikor minden házon kőkémény lesz és minden udvaron lesz kút. Lesznek lőcsetlen kocsik (kerékpár, autó, fiáker). Rákóczi hazajön. (1906-ban csakugyan hazahozták a hamvait.) Makón az Újváros templomot kap s mikor az teljesen kész lesz, akkor kitör egy nagy háború (világháború). Azt is megjövendölte, hogy lesz még olyan nagy háború, amely annyi embert visz el, hogy ha utána az asszonyok egy forgácsot megtalálnak, megcsókolják: ezt is ember faragta. Sok-sok dolgot jövendölt, de az emlékezetben lassan elmosódnak már." A makói születésű Szabolcsi Gábor, a Szegedi Híd 1943 áprilisi számában szintén fölemlegette nevét és cselekedeteit: „Akis vidéki városban, ahol életem első éveit morzsolgattam le, gyermekkoromban sokat hallottam mesélni a Teknőkaparóról. Régen meghalt régi öreg volt ez a Teknőkaparó, akit az Úristen nagy jóstehetséggel áldott meg és az egész világ folyását megmagyarázza a köréje sereglő lelkeknek. Az öreg jós életében élet és halál ura lehetett, mert az emléke, mint valami súlyos, átkos szellem még akkor is ránehezedett az emberekre. A Teknőkaparó emlegetése soha sem ment simán. Szertartás kellett ahhoz. Tisztelet és félelem. Mert nagy úr volt a Teknőkaparó. Megszabta az emberek viselkedését. Akik tudtak róla, hozzátartották magukat, mert hittek: hétszer jaj annak, aki összevész a Teknőkaparóval." Amikor 1963-ban, kiszombori tanárkodásom idején először vettem hangszalagra a Teknyőkaparó egyik történetét, nem gondoltam, hogy felfedezés számba menő 139