Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)
Lele József ifj.: Makaiak a Tápairéten
tősen jó egység-e-1, később, az 1970-es évek dereka táján — jó bért kaptak a vele vergődők. De a Pajorból nemigen tágítottak, hiszen az régtől fogva kipróbált, jó hagymaföldnek számított. Vincze Mihály (1913—) egykori tápairéti lakosnak a lelei határban, de még tápai (réti) területen volt tanyája. Édesanyja makai lány volt. Minden bizonnyal „belüle került énbelém is a hagymázás szeretete". Annyira, hogy ma is termeli leányaival a hagymát, bár már évtizedek óta Szegeden él, és dacol az idővel. „Odaát sok makai család telepödött mög — emlékezik Mihály gazda —, de szinte egytől-egyig a lelei határban vöttek fődet, a Fölsőpajor közelibe. Ottan építöttek kis tanyát, aztán, ahogy a hagyma több-több pénzt hozott, akkor nagyobbat. Anyámtól hallottam, hogy legtöbb volt a kitelepülő fiatal makai pár, akik ottan indultak az életnek, a rétön. Vöt ugyé az Apjok Mihály, akinek két fia: Mihály és István is ottan lött hagymás. De hagymás vót odaát a Dobsa János, Báló Imre, Báló József, Kaczkó Antal, Péli Sándor, és még nem égy család Makórúl. AMartonosiék meg Földeákról gyüttek oda. Azok is foglalkoztak hagymával. Nagyban a makai állomásra vittük, ottan vásárolta föl a nagyzsidó. Ilyenbűi vót ottan nem is égy: a fene tudja a nevüket. De vótak ilyen kiszsidók is, akik a kisebb tételöket vásárolták, de azok ki is gyüttek érte a rétre. Forma-formán fizettek mind. Vitték Pestre, de külföldre is, sokat. Olyanok is foglalkoztak a hagymával odaát, akik nem Makórúl gyüttek. Alig vót olyan réti család, amelyik akármilyen kis tételbe, né termelte vóna. Vöröset is, mögaztán fokhagymát is. Aki mégsé, az herézött (lucernát termelt). Ez a kettő hozott pénzt, igaz, nehéz kereset vót. Persze, régönte mögesött az, hogy sok vót a hagyma, de kevés vót a kereslet, osztakkor rajtunk maradt. Akkor vót baj. Odaveszött a befektetés is, mög a termés is. De azért a rávaló évben mégiscsak hagymáztunk tovább. Most is van. Az idén égy lánc fődbe vót fokhagyma is, vöröshagyma is, de jutott hely ződség féléknek is. Mindön szöm hagyma elkelt. Persze, az ára az osztályozástól függ. A négy és fél centi átmérőjűnek az ára, mármint a kilója 250 forint. A négy centisé 220,—, a három és felesé meg 150 forint. Ez nem rossz ára. De ehhöz hozzá tartozik, hogy ebben az évben nem kevesebb, mint háromszázezer forint értékbe töttünk hagymamagot a fődbe! Az sé kevés ám! Az vöröshagyma olcsóbban, kilója 20—25 forintér kelt el. Nagytételben ez is mögjáija. Még jó, hogy elkel. Mert most akár a fokhagymából, akár a vöröshagymából, jó termés vót. Akik mostan odaát laknak, azok szinte kivétel nélkül foglalkoznak vele, mert ugyé a réti főd nagyon alkalmas rá." Pár év óta sok tápai — főként nyugdíjas — foglalkozik fokhagyma-pucolássdl. A Domokos és a Molnár család a beszerzők. Több mint félszáz családban pucolják. A könnyebbség kedvéért előtte rövid ideig vízben áztatják, így könnyebben lejön a gerezdekről a hártya. A beszerző egyben az eladó is. A pucolt portéka egy része a szalámigyárakba, más részük gyógyszer-alapanyagnak megy, illetve, nem kevés jut külföldre is. Tápén úgy tetszik, hogy a szinte teljesen elhagyott gyékényfeldolgozást a hagymázás váltja föl, és tovább él az itteniek bölcs mondása, miszerint: „Jobb hiába dógozni, mint hiába heverni!" 114
