Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)
Lele József ifj.: Makaiak a Tápairéten
Ifj. LELE JÓZSEF Makaiak a Tápairéten Dédnagyapám Lele Ambrus nagygazda volt Tápén, kinek a Tiszántúlon, az úgynevezett Tápairéten halászó-, kaszálóbérletei voltak, később Pajorja is. A Pajor a Tápairét legmagasabban fekvő területeinek egyike, szurkos-szalonnás, fekete földje volt, amelyet talán soha sem árasztott el sem a Tisza, sem a Maros vize. Természetesen voltak a Pajornak alacsonyabban fekvő részei is, mely laposokban a rekesztőhalászok építettek hosszú nádkerítéseket, óriási kürtőkkel, s bévül menvén ladikkal, a halat szákakkal szedték — hatalmas tömegben. Lényegében a négy és félezer holdas Tápairéten ősidők óta halásztak, legeltettek — már a Tisza és a Maros szabályozása előtt is, sőt innen szedték a nádat; és a tápaiak a gyékényt is. A Rét további dűlői voltak a Malajdok, a Sírhögy, a Lebő, a Farkirét, a Vetyehát, a Marosszél, az Országút dűlő, aKútas, a Csöbör, a Vitéztelep (ma Rákóczi telep része), a Porgányérpárt, a Bodgányérpárt — amelyek a homokdomb Lebő kivételével alkalmasak voltak később kukorica-, lucerna-, búza-, majd pedig hagymatermesztésre. A Maros-szabályozás nyomán több tápai gazda legelőrésze átkerült a bánáti oldalra, amelyekért a Pajort kapták meg cserekaszálónak, s lettek a kompon díjtalanul utazó pajoros gazdák. A rét tanyásodása — istállók, halhasító tanyák, ideiglenes hajlékok már voltak ugyan, de — csak a Nagyvíz utáni években kezdődött meg, ám állandó kinntartózkodásra alkalmas lakótanyákat csak századunk elejétől fogva emeltek odaát. Természetesen nem csak, sőt nem elsősorban tápaiak telepedtek át, vagy ki oda. Mindenek előtt szegedi bérlők voltak ott már, akik az istállóik mellé lakótanyát is emeltettek a tanyásbéres-családok számára. Ők nem Pajorban, hanem a rét többi dűlőiben bérelhettek a várostól kisebb-nagyobb földterületet, lévén tehát, hogy a Pajorban csak tápai legelő-vesztettek kaptak cserekaszálót. A szegedi bérlők —BergerMór, Popper József, Kádár Ferenc, WeiszMór és Jenő, és mások—jobbára állattartással, méhészettel foglalkoztak. A legkésőbb átkerült tápai családok egyike-másika ökrök járomba törésével is foglalkozott. A vásárhelyiekből tápairétivé lett bérlők javarésze állattartással foglalkozott. Közülük a Bezdán és az Eperjesi családot kell kiemelnünk, mivel egyenként többszáz juhot is legeltettek. Nem egy vásárhelyi gazda tehén-, illetve lótartással is foglalkozott. Tehették, hiszen a rét csak fokozatosan vízmentesíttetett. Magam is emlékszem arra, hogy a negyvenes évek végén a laposabb dűlőkben milyen nagy területet borított víz, főként tavasszal, de őszben is. Ha a rét benépesedésének sorrendjét az odatelepülő városok népének függvényében nézem, azt látom, hogy a szegediek után legnagyobb számban a hódmezővásárhelyiek, utánuk a makaiak következtek. „A gazdálkodás különbözősége (csak megemlítjük, hogy a rét Leiével határos részein kezdtek a munkaigényes hagymatermesztéssel foglalkozni)" ... (Tápé tör109