Halmágyi Pál: Az I. és II. világhháború hősei, áédozatai, és emlékművei Makón és környékén. A Makói Múzeum Füzetei 89. (Makó, 1998)
Az I. világháborús emlékművek
Egyes fegyvernemek, ezredek, testületek (pl. tengerészek, tüzérek, orvosok) is saját emlékművek felállításán fáradoztak.' 1927-ben ismét intézkedett a belügyminiszter a hősi emlékművek felállítása tárgyában. Ekkor már csak olyan hősi emléket lehetett a községeknek, közösségeknek, testületeknek megrendelni, melynek „nagy mintáját" a Bíráló Bizottság kivitelezésre alkalmasnak találta és ezt írásban is igazolta.' 1 ^ E most áttekintett intézkedések, s a nyomukban Csanád-Arad-Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyében megvalósult emlékművek arra vallanak, hogy az államvezetés és a helyi közösségek méltó emlékművek állításával rótták le kegyeletüket az elesett hősök előtt. A Makó környéki I. világháborús emlékművek feldolgozásához jó útmutatót adott Apró Ferencnek a szegedi első világháborús emlékműveket csokorba kötő kis munkája, ill. Tóth Attila Szeged szobrai című alapos gyűjteménye és 1997-ben megjelent tanulmánya.' 1 2'* Az általános alapvetéshez némi fogódzót a „Magyar Művészet 1919-1945" című kötetben találtunk. A Művészettörténeti Értesítőben 1973-ban megjelent összefoglalások a két háború közötti korszak művészetpolitikájáról, s különösen szobrászatárói erősen ideológiai töltetűek, ezért számunkra jobbára használhatatlanok voltak. 1991-ben jelent meg Kovács Ákos szerkesztésében a „Monumentumok az első háborúból" című kötet. A közreadott, e témát több szempontból is körüljáró tanulmányok azonban jóval korábban, még 1984-ben születtek. (Vidékünkről csupán egyetlen, és korántsem meghatározó adat szerepel: Kiszombor 105 mázsa búza értékéért vásárolta meg Pongrácz Szigfrid emlékművét.) Az I. világháborús emlékművek utolsó példányainak felállításával egyidőben megjelent korabeli kiadványok vidékünkkel szintén nem foglalkoztak. Budapest szobrairól azonban két összegző munka is megjelent az 1930-as évek közepén, ill. végén. Bár e munkákból pontosan megtudhatjuk a hősi emlékműveket alkotó szobrászok nevét, s még néhány egyéb fontos adatot, a legnagyobb terjedelmet e művek mégis az avatóbeszédeknek, ill. a szoborállító bizottság tevékenységének és tagjainak szentelték. (Liber Endre ill. Medvey Lajos munkái.) A szobrokkal ékes Budapestről visszatérve a kies marosi tájakra, természetes, hogy az itteni emlékművek megvalósításának igen szűk korlátokat szabott az adott községek, közösségek anyagi ereje is. (Ez még a volt megyeszékhely, Makó esetében is kézzelfogható, mikor szőrszálhasogató módon vizsgáltatta a város Pásztor János emlékművének helyszínre szállított köveit. Ezen eljárásról a következőképpen emlékezett meg a neves szobrászművész 1929. július 6-án a „tekintetes tanácsnak" írott levelében: „Szabadjon megjegyezni, hogy az országban már a 25-ik hősi emléket állítom, azok között ez az egyedüli eset, ahol bírósággal és levonásokkal fenyegetőznek. Mondhatom, művészi önérzetemben mélyen sértve érzem magam.") Mindennek dacára, ha végignézzük a térség I. világháborús emlékműveit, megállapíthatjuk, hogy majdnem mindenütt sikerült méltó módon megörökíteni és megőrizni a nagy háborúban elesettek emlékét és nevét. A vizsgált 18 településből 12-ben van I. világháborús emlékmű, ill. emléktábla. (Makón hat helyen is!) Csak a legkisebb 7
