Halmágyi Pál szerk.: II. honvéd emléknap Makón 1995. A Makói Múzeum Füzetei 85. (Makó, 1996)

Jakus János: A IV. hadtest támadása a Maros mentén 1944 szeptemberében

A hír igaznak bizonyult. A szovjet tüzérség 04.00—04.30 között nagyerejű tüzérségi tűzelőkészítést hajtott végre, majd azt követően a Békéscsaba, Arad vasútvonal mentén Kevermes, Lökösháza terepszakaszon, súllyal Új- ill. Szabadkígyósra részekkel Gyula, Békéscsaba irányokba négy hadtest — kb. 300 db harckocsival — támadásba kezdett. A támadó harckocsik a 20. hadosztály arcvonalát felszakították és 6.00-ra kijutottak a magyar tüzérség tüzelőállás körletéig, ahol mindkét fél technikai eszközökben és élőerőben súlyos veszteségeket szenvedett. A magyar tüzérség megfelelő fedezet nélkül huzamosabb ideig nem tudott ellenállni a tömeges harckocsitámadásnak. A 20. hadosztály arcvonala felbomlott. Heszlényi altábornagy 07.00-kor elrendelte a hadsereg csapatainak visszavételét a Tisza mögé. A visszavonulás műveletét az 1. páncéloshadosztály és az 1. póthuszárezred Tótkomkomlós térségéből indított ellentámadásaikkal biztosították, miközben a hadosztályok súlyos utóvédharcok közepette igyekeztek elérni a részükre meghatározott tiszai átkelőhelyeket. A 23. tartalékhadosztály — amely Makó visszafoglalásával volt elfoglalva — Hódmezővásárhely, Mindszent térségében szűk hídfőt hátrahagyva kelt át a Tiszán és megkezdte Szeged, Csongrád közti folyószakasz megfigyelését. A 8. póthadosztály részei Mindszent és Szentes térségében keltek át a folyón és Csongrád térségében gyülekeztek. Az 1. páncéloshadosztály és az 1. póthuszárezred utolsónak hagyták el a „csatateret" és Szentesnél kiépített hídfőállásokban vonultak vissza. A 20. hadosztály maradványai a szolnoki hídfő felé igyekeztek. (A 6. póthadosztály már korábban összevonásra került a 8. póthadosztállyal.) A 4. SS POLICEI páncélgránátos hadosztály előbb a szegedi hídfőbe, majd pedig Csongrád, Szolnok irányába vonult el. A szegedi hídfőből a „Matolcsy-csoportot" is a solti hídfő védelmére vezényelték, ezáltal a város védtelen maradt és október 10-én elesett. A visszavonulás következtében a Dél Hadseregcsoport arcvonalán 100-150 kmes rés keletkezett, amin keresztül a támadó szovjet csapatok „gyorsvonati" sebességgel törtek előre, és október 7-én már Kisújszállás, Püspökladány térségében jártak. A gyülekező német páncélos, páncélgránátos csapatok — 1., 13., 23. páncélos, 76. gyaloghadosztályok és az éleivel beérkezett nagyobb részt pedig szállítás alatt levő 24. páncélos és a Feldherrnhalle páncélgránátos hadosztályok — Debrecen, Nyíregyháza körzetében időlegesen megállították és súlyos veszteségeket okoztak a támadóknak, de eredeti feladataikat már meg sem tudták kezdeni. A debreceni páncélos ütközet idő biztosított a Tiszától keletre harcoló német és magyar hadseregek kivonására. Ilyen körülmények között Friessner vezérezredes a Tisza, Szeged, Szolnok közötti szakaszának védelmét a 3. hadseregre bízta. A Fővezérség kétségbeesett kísérleteket tett a hadsereg megerősítésére. Szeged feladását követően azonban szinte kilátástalanná vált a helyzet. A szentesi hítfő védelmét — a korábban Lengyelországból hazarendelt 1. huszárhadosztály (pk. Ibrányi Mihály altábornagy) 2. huszárezrede vette át, megtartania azonban nem sikerült. A hídfőt október 8-án ki kellett üríteni. Szolnoktól délre a Tisza keleti partján a hadsereg birtokában —a „Sáska-csoport" által védett szolnoki hídfőn kívül — nem maradt kézzel fogható erő. A szovjet csapatok viszont több helyen is átkeltek a folyón és hídfőket foglaltak Mindszent, Alpár térségében. A hídfők kiszélesítésével a 23. 27