Halmágyi Pál szerk.: József Attila emlékülés 1995. április 11. A Makói Múzeum Füzetei 84. (Makó, 1996)
Dr. Búzás Péter: Ünnepi megnyitó
Dr. Búzás Péter polgármester Ünnepi megnyitó Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink! Köszöntöm Önöket Makó Város Önkormányzata, a rendezőszervek és a magam nevében abból az alkalomból, hogy újra emlékezni és új ismereteket gyűjteni találkoztunk a több mint 700 éves településen, melyet története során pusztított kun és tatár, hosszú ideig török uralom alatt élt, több ízben leégett, lakói elmenekültek, majd újra és újra visszatértek, hogy fölépítsék házaikat, templomaikat, iskoláikat és középületeiket, hogy újra kezdjék a teremtő életet. E városnak mindig volt önereje ahhoz, hogy létét és városi minőségét a kor viszonyai között megvédje, sőt gyarapítsa. A török korban alkalmazkodással, ármánnyal, szövetséggel, s végső esetben fegyverrel. A török után az osztrák császárság és reformkor rendi állapotában pedig kérvényekkel, pereskedéssel és szabotálásokkal harcolt, s nem is eredménytelenül. Önerejének, a dolgos makóiaknak köszönhetően a hosszan tartó tetszhalálból az 1920-as évek végére ébredt fel a város, melyet egyesek a hagyma fővárosaként ismernek, mások ősi ellenzéki fészeknek tekintenek. Féja Géza a szabadság városát látta benne, Ady hősi bajnokként emlegette, Tömörkénynek pompázó karavánszeráj, Juhász Gyulának az örök 48 jelképe lett a város, József Attilának Maros-parti Konstantinápoly. József Attila 1920 őszén érkezett ebbe a városba, hogy azután a gimnáziumban — amely azóta már a nevét viseli és ez évben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját és ahol ma az ünnepség tiszteletére versmondóversenyt hirdettünk — két évet töltsön. Számára az itt lét a vártnál és reméltnél tartalmasabbnak és gazdagabbnak bizonyult. Makó nem csupán menedék, időleges megnyugvást hozó bázis lett számára, hanem a költészetét új motívumokkal gazdagító élmények bő forrása, gyűjtőhelye. Makó, mint ma már jól tudjuk fontos hellyé vált a költészet magaslatainak meghódítására készülő, az akadályoknak éppen neki rugaszkodó költő életében. Élményeket és barátokat szerzett e helyen és ezek maradandó hatással voltak pályája későbbi alakulására. Makó a vidéki, alföldi kisváros jellegzetes típusát jelentette a benyomásokra éhező fiatal költőnek. Diáktársai között vetélytársakra, a felnőttek között támogatókra, segítőkre, patrónusokra, sőt barátokra is lelt. Itt a makói gimnáziumban kapta az első költői elismerést, az önképző körben díjjal jutalmazták munkáját. Eperjessy Kálmán segíti, Falábú Jenő rokonszenvét megszerzi, Galamb Ödönben igazi barátra, Tettamanti Bélában megértő pedagógusra és jótékonyságban nem fukarkodó támogatóra lelt. Később a város néhány polgári otthonának kapuja is megnyílik előtte. Espersit János, Kesztner Zoltán, Diósszilágyi Sámuel, Kolonics József és barátai, támogató mecénásként álltak József Attila mellé. Tisztelt emlékező megjelentek, Kedves Makói Polgárok! E több mint 150 éves épület dísztermében, melyet a hagyományteremtés és ápolás annyi példáját látta vendégül, s fogadott oly sok neves embert, emlékezni gyűl5
