Halmágyi Pál szerk.: József Attila emlékülés 1995. április 11. A Makói Múzeum Füzetei 84. (Makó, 1996)

Olasz Sándor: A József Attila-i vershagyomány és a mai magyar irodalom

Olasz Sándor A József Attila-i vershagyomány és a mai magyar irodalom „József Attila választásra késztet — illetve vajpuha korban élünk, nem késztet semmi semmire, karóba nem húznak ma már. József Attila szigorú és tiszta lélek, az igenek és nemek költője, egy töredék-törmelék világban is a Mindenség kiszolgáltatottja. Látjuk, nagyon nem mai. Látjuk, nagyon hiányzik." (Esterházy Péter) Témánk pontosítása érdekében előbb három megjegyzés: 1. Hogy mit tartunk értéknek, irányadónak a múltból, azt a mindenkori jelen határozza meg; az „élő irodalmiság" mindig újraír. A század- és ezredvég embere is a hatalmas József Attila-i életmű újragondolására kényszerül. 2. Nem az a kérdés, hagyományőrző, netán hagyománytagadó mai költészetünk. Tudjuk, az új mindig a már létezőre épül. Valójában még a legveszettebb avantgarde sem hagyomány nélküli, legföljebb a hagyománynak egy rejtettebb, korábban háttérben lévő részéhez kapcsolható vissza. 3. Ma a magyar vershagyomány nagyon sokféle formája és eleme hat. Vagyis nem hagyományról, hanem hagyományokról beszélhetünk, s ezeket reménytelen és értelmetlen vállalkozás volna rangsorolni. Él-e, jelen van-e József Attila? Ha a szállóigévé, költői-költészeti közhellyé kopott sorokra gondolunk, talán nincs is értelme föltennünk ezt a kérdést. Még a közelmúltban is alig volt osztályterem, ahol „a dolgozás és az asztronómia" (Esterházy) összefüggéséről ne lett volna olvasható a híres erkölcsi imperatívusz. Tudjuk, még a hatalom is igyekezett József Attilát kisajátítani, megszelídíteni. Ennek vizsgálata azonban nagyon messzire vezetne. A sokféle hagyomány közül itt és most a József Attila-tradíció sorsát vizsgáljuk. Az ő hanghordozása, beszédmódja, kérdései, viselkedésmintái átütnek-e a mai válaszokon? Átderengenek-e a József Attila-szövegek a mai versek sorain? Úgy tűnik, a kilencvenéves József Attilához való eltérő viszony irodalom- és gondolkodástörténeti korszakok különbségeire vet fényt és irodalomszemléleti törésvonalakat magyaráz. * Mai nézőpontból a Klárisok, a Medáliák, a Medvetánc, a Reménytelenül, az Eszmélet, a Talán eltűnök hirtelen... típusú versekben rejlik József Attila igazi újdonsága. Ezekre fogékony igazán a jelenkori versolvasó. Újfajta versszerűség ez, amely a ritmus- és hangzatgazdagsággal, a nyelvi tömörítéssel és redukcióval, a dalszerűséggel jellemezhető és azzal a szürrealizmussal, amelybe a folklór elemei is szervesen beépülnek. Ma azokat a verseit érezzük közel, amelyek a sokféle eredőjű (és természetesen a társadalom válságával is összefüggő) személyiségválságról tudósítanak. Ezeknek a verseknek a József Attilája nem illik a magyar irodalomtörténetírás makacs tévhiteként is emlegethető „fővonalba". 18