Tóth Ferenc: Makói temetők. A Makói Múzeum Füzetei 83. (Makó, 1996)

Református Ótemető - Építmények - Jeles személyek

DR. BÁNÁTHY PÉTER (1) 1884—1961 Református lelkész, gimnáziumi hitoktató. DR. BATKA ISTVÁN (13) 1896—1971 Körzeti- és iskolaorvosi munkáján túlmenően elévülhetetlen érdeme a marosi gyógyiszap és a fürdő gyógyvizének elemzése és hasznosítása. BÚZÁS LÁSZLÓ (7) 1907—1993 Tanár és helytörténeti kutató. Történelem—földrajz—latin szakos oklevelét a bu­dapesti egyetemen szerezte. Nevelői pályája során a makói református polgári iskola tanára, a Kálvin téri általános iskola igazgatóhelyettese, a Szent István téri általános iskola igazgatója, a gimnázium tanára, a dolgozók gimnáziumának vezetője. Mint történészt a sajtótörténet, az utcanév kutatás és a történeti források fordítása foglal­koztatta. BUDAY GÉZA (16) 1882—1954 A makói gimnázium magyar—latin szakos tanára, majd igazgatója. Több ifjúsági regénye látott napvilágot. DR. DIÓSSZILÁGYI SÁMUEL (9) 1882—1963 Literátor főorvos. 1920-tól 1961-ig a makói kórház belgyógyász főorvosa. A Ste­fánia Szövetség hangversenyeinek szervezője. Szoros barátság fűzte Móra Ferenchez, fölkarolta a falukutatók mozgalmát, kapcsolatba került Móricz Zsigmonddal. Nagy sikere volt Orvosi intelmek c. munkájának. Hollósy Kornéliáról maradandó értékű monográfiát írt. ERDEI FERENC (2) 1910—1971 Szociológus, agrárközgazdász, népi író, parasztpolitikus, államférfi, a Magyar Tudományos Akadémiának két ízben főtitkára, az Agrárgazdasági Kutató Intézet fő­igazgatója. Legismertebb munkái: Futóhomok, Parasztok, Magyar város, Magyar falu, Magyar tanya, Város és vidéke. DR. GALAMB SÁNDOR (10) 1878—1956 Makói születésű. Tanulmányait a budapesti és a kolozsvári egyetemen végezte. Ügyvéd, a makói református egyház főgondnoka, egyházmegyei tanácsbíró, a Makói Friss Újság főszerkesztője, a hagymakertészek szövetségének elnöke. 26

Next

/
Thumbnails
Contents