Budainé Keczer Csilla: Az egyházi oktatás újjászervezése Makón 1989–1994- ben. A Makói Múzeum Füzetei 82. (Makó, 1995)

A pénzügyi kapcsolatok kérdése

13-án meg is vitatott. Ebben ismertette a személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeket. Az utóbbiakkal kapcsolatban a leglényegesebbek a következők: 1. Az egyházi iskola a Kun Béla Altaláos Iskola, korábban egyházközségi tulajdonban lévő iskolaegységében kap helyet, és várhatóan több éven keresztül egyházi és állami tanu­lócsoportok oktatása egy épületben történik. Amíg a tulajdonjog nem rendeződik, addig az egyház használatba veszi az épület egy részét, az önkormányzat pedig lemond a bérleti díjról. 2. Az egyház kérésére az önkormányzatnak gondoskodnia kell az iskolaépület szolgálati lakása bérlőjének elhelyezésére egy kétszoba összkomfortos lakásról. 3. Kölcsönös megegyezés alapján nem készül külön költségvetés, mert a költségfelhasz­nálás arányait a gyakorlat mutatja meg, valamint az 1991 szeptembertől decemberig tartó időszak gazdálkodási szétválasztása nem lenne célszerű. 1992-től viszont külön költségvetés készül. 4. Az állami normatív támogatást a tényleges létszám arányában — külön kérésre — a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Egyházügyi Főosztálya biztosítja. A helyi önkormányzat a normatíva és a tényleges működési költség közötti különbözetet a Kun Béla Altalános Iskola költségvetéséből biztosítja. 5. Az egyház által jelzett pedagógus bérbesorolás és az állami iskolák bérszínvonala közötti bérfeszültség rendezését az önkormányzat felvállalni nem tudja. A tájékoztatóban jelzett — a két iskola gazdálkodására vonatkozó — költség­felhasználási arányokat külön tervezet tartalmazza. Az egyházi iskola beindításáról a 2-202/1991. számú polgármesteri előterjesztés alapján 1991. április 11-én döntött Makó Város Önkormányzati képviselőtestülete. A határozatok közül itt most csak a működés gazdasági-pénzügyi feltételeire vonatkozókat említjük: — A képviselőtestület az egyházi oktatásban résztvevő nővérek elhelyezése cél­jából az iskola területén lévő kétszobás tanácsi bérlakást az egyházi tulajdon rendezéséig bérleti díj fizetése mellett biztosítja, és vállalja az ott lakó bérlő elhelyezését. — Utasítja a művelődési osztályt, hogy a majdan jogi személlyé váló és számlát nyitó egyházi iskola részére a Kun Béla Általános Iskola költségvetésének megbontásával 500 000 forint átutalásáról gondoskodjon. Az 1991. július 3-án aláírt és augusztus 6-án Gyulay Endre megyéspüspök által jóváhagyott megállapodás az egyházi iskola gazdasági-pénzügyi feltéte­leit az alábbiak szerint szabályozta: — Az iskola — a tulajdonjog rendezéséig — a Kun Béla Általános Iskola rendelkezése alatt álló épületben nyer elhelyezést. — Az egész épület üzemeltetője a városi önkormányzat jogán a Kun Béla Ál­talános Iskola, amely intézményt terhel minden — a működéssel kapcsolatos — feladat, fűtés, világítás, vízszolgáltatás, szennyvízelvezetés, takarítás, ta­nárok és tanulók étkeztetése, a biztonsági rendszer és az épület fenntartása. E költségek aránylagos részét az egyházi iskola 1991. szeptember l-jétől megtéríteni tartozik. A költségek arányosításánál a hasznos alapterület hasz­nálatának mértékét kell alapul venni. Ez az arány 51, illetve 49%. — Az egyházi iskola vállalja, hogy saját anyagi erőforrássainak felhasználá­sával alakít ki irodai és könyvtári helyiséget, kápolnát és szerzi be az induláshoz szükséges szemléltető eszközöket. — Makó Város Önkrományzati Képviselőtestülete elvi hozzájárulását adta a Makó-Belváros Egyházi Általános Iskola létesítéséhez, megindításához és 19

Next

/
Thumbnails
Contents