Béres Mária: Az óföldeáki erődtemplom. A Makói Múzeum Füzetei 81. (Makó, 1995)

Az óföldeáki erődtemplom, Béres Mária régész, Szeged - Régészeti adatok az egykori földeákiak temetkezési szokásaihoz - A kereszteletlen gyermek fazékban temetésének szokása

erre utal kitűnő minősége. A halvány rózsaszínre égetett vászonfazék külsejét sárgásvörös engobbal ráfestett minták díszítik. A fazék földbe kerülése előtt kicsorbult, s ütött-kopottá vált. Külső oldalán — főként egyik felén, "koporsóként" való felhasználását megelőzve —, erősen bekormozódott. Az edényt formája és díszítése alapján — jelenlegi ismereteink szerint — a 18. század első felére keltezhetjük. A földbe kerülés ideje sem haladhatja meg a 18. század második harmada végét, ugyanis az 1759. évi vihar pusztítása nyomán keletkezett törmelék vastag, elplanírozott rétege jól elkülöníthető az ásatáson megismert rétegsor rendszerében. A néprajzi szakirodalom a 19. század óta tartja nyilván a kereszteletlen gyermek temetésével kapcsolatos szokásokat (JANKÓ 1893, 249). A legkorábbi vélemények szerint a kereszteletlen gyermek fazékban való eltemetése a palócok körében volt általános (PINTÉR 1891, 99), ma már azonban bizonyos, hogy az egész Kárpátmedencében elterjedt temetkezési formáról van szó (SELMECZI 1992, 227—228). Az újabb gyűjtések alapján megállapíthatjuk, hogy ez a temetési szokás a régebbi időkben jóval differenciáltabb lehetett, hiszen a 19—20. század népi hagyományaiban a kereszteletlen gyermek temetésével kapcsolatban a mozzanatok gyakran összemosódnak (Például: fazékban, koporsóban, skatulyában temetés; temetőárokba, cinterem télre eső zugába, nagyszülők sírjában lábhoz elföldelés, stb.). A recens anyagban az újszülött halálával kapcsolatos hiedelmek és szokások között a keresztség kegyelmében való részesülés tényére helyeződött a hangsúly, méghozzá katolikus és protestáns hagyományokban eltérően. A protestáns egyház ugyanis — ellentétben a katolikussal — kereszténytől született kereszténynek tekinti az elhalt újszülöttet (KAPROS 1986, 182; LACZKOVITS 1980, 243). Ezzel szemben a régebbi gyűjtésekből, tehát az archaikus adatokból az látszik, hogy a koraszülött, a halva született magzat, és a keresztelés előtt elhalt csecsemő temetésével kapcsoplatos szokások differenciáltak és sokrétűek voltak (MAGYARSÁG é.n. 134, 256). A régészet megállapítása szerint már az Árpád-korban is temettek kereszteletlen gyermeket fazékba (SZENDREY 1928, 18). Középkori párhuzamaira eddig publikációkban nem akadtam, de teljes joggal feltételezhetjük, hogy voltak ebből a korszakból való esetek is (SZABÓ 1985, 33). Eddig minden kétséget kizáróan csak a négyszállási temető kapcsán igazolódott a kereszteletlen gyermekek cserépfazékban való eltemetésének szokása a 18. század második feléből (SELMECZI 1992, 229). Ennél valamivel idősebb az Óföldeákon előkerült hasonló temetkezés, hiszen ezt — a településtörténeti adatokat is figyelembe véve —, a 18. század második harmadánál fiatalabbnak nem tarthatom. Jankó János gyűjtése nyomán sejlik, hogy a kora és halva született gyermekeket temették fazékban, míg a láda (általában hirtelenjében az apa készítette), a kereszteletlenül elhalt csecsemőket illette meg. A kereszteletlenül elhalt gyermekek temetése kapcsán mind a néprajzi irodalom, mind a négyszállási temető is azt bizonyítja, hogy e korán elhunytak gyakran kaptak pénzt, vagy egyéb halotti mellékletet, hogy a túlvilágra vezető útjukon tudjanak vámot, vagy keresztelő Szent Jánosnak az általa ott végrehajtott keresztelésért fizetni. Ezzel szemben — mivel archaikus adatról van szó — meglepő, hogy az óföldeáki fazéksírban mellékletet nem találtunk. A születéshez és az újszülött gondozásához kapcsolódó szokások között ismerhettük meg az "elváltott" gyermek visszaszerzésére irányuló tevékenységet, melynek hagyományai Makó környékén is napjainkig nyomonkövethetőek (MARKOS 1986, 45). E szokás lényegében az ősi pogány hiedelmvilág elemein alapul, vagyis a mágián és a varázsláson. Jellegzetes példái az "ebagos" gyerek visszavarázsolására irá32