Béres Mária: Az óföldeáki erődtemplom. A Makói Múzeum Füzetei 81. (Makó, 1995)
Az óföldeáki erődtemplom, Béres Mária régész, Szeged - Az 1990-1993. évi régészeti kutatás főbb eredményei - Az időrend
fel, egyébként is itt volt a temetkezések száma a legnagyobb, míg más területeken inkább a kései, főként 18. századi eltemetettek földi maradványaira bukkantunk. Mérlegelve és összefoglalva az elmondottakat, úgy vélem, a harangtorony megépítése után röviddel felhúzták az erőd körítő falait, kaputornyát és a déli kaput védő tornyocskáját, de mindezt megelőzően elkészült az új szárazárok. A megfigyelt temetkezési rend összefügghet az erőd használatának módjával, hiszen a nyugati részében az őrhelyek (tornyok), a kapuk működtetése, az esetleges harci cselekmények, vagy a menekülők számára biztosítandó szabad terület miatt csak kevés hely maradhatott a végső nyugalomra térteknek. AZ IDŐREND Az okleveles adatokból kihámozható évszámokat, a fal, vakolat és alapkutatás, valamint a régészeti feltárás útján meghatározható időrendet esetünkben szerencsés módon termolumineszcens vizsgálati eredménnyel is kiegészíthetjük (25. kép), mely a kölni dóm laboratóriumában készült, a dortmundi műszaki főiskola és a szegedi Műemlékhelyreállító KFT szakmai együttműködése keretében. Az 1991-es mintavételkor még nem tekinthettem át a teljes kronológiai problémasort, így az adatok értékelésekor felmerült újabb gondok tisztázását további minták elemzésével kísérelhetjük meg. 1 2 A most álló templom középkori magja — építészettörténeti megfelelések alapján — a 15. század második felére, végére keltezhető. Építése pontos idejét nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy 1429-ben már állt itt egy templom. Az alapkutatások és a külső falkutatás során nyilvánvalóvá vált, hogy a templom alapjának és falszövetének legkorábbi részében is felhasználtak vastag, zsíros fehér meszelésű, 4,5 cm magas, pelyvával soványított, bontott téglát, tehát a most álló gótikus templom megépítése előtt is már téglaépülettel kell számolnunk a templomdombon. A hajó keleti kétharmad részének lábazata aljából származó minták értékei — ahol is a téglák 1250±30 évre, a falazóhabarcs pedig 1280±30 évre korhatározhatóak —, látványosan összecsengenek a régészeti megfigyelések eredményeivel, mégis az építészettörténeti, építéstechnikai megfontolások óvatosságra intenek bennünket (alapozási módok, technikák, anyagok, méretek, stb.). A templom belsejében végzendő feltárás eredményei nélkül nem azonosíthatjuk a középkori hajó jelenlegi alapjait és a lábazatát egy késő Árpád-kori templom maradványaival (alapozási technika, méret és építőanyag szempontjából felhozható ellentmondások). A szentély lábazata esetében könynyen értelmezhetjük a kapott évszámot (1750+30 év), hisz ismeretes Návay György felújító munkája, az ominózus habarcsmintát pedig a fuga külső rétegéből vettük, így sikerült meglehetősen pontosan keltezni a barokk típusú vakoló habarcsok egyikét. A templom déli és nyugati alapfalát a középkori építési felszíntől 60 cm mélyre visszabontották, majd ezt a részt — bontott, középkori freskót is hordozó, összeálló téglatömbökkel —, úsztatott habarcsos technikával újra építették. Figyelembe véve, hogy a török aligha egyezett volna bele saját fennhatósága alatti területen ellene is felhasználható erősség kiépítésébe, így feltételezhetjük, hogy a 16. század közepe, 17 SS Ez úton is köszönöm a minták elemzését Conrad Graef-Dramm mérnök úrnak (DortmundKöln). 26
