Béres Mária: Az óföldeáki erődtemplom. A Makói Múzeum Füzetei 81. (Makó, 1995)
Az óföldeáki erődtemplom, Béres Mária régész, Szeged - Az 1990-1993. évi régészeti kutatás főbb eredményei - Az erőd feltárása
hatunk, mely teljes egészében a földben volt, a harangtorony északkeleti végénél azonban csak alig 70 cm-es a földben lévő rész, míg az erőd északnyugati sarkánál ismét elérte, illetve meghaladta az 1 métert, amelyet nyugaton is megtartott. Az alapok méreteit azért kell hangsúlyoznom, mert a feltárt erődfalszakaszok kb. egyharmad részénél csak az alapok legalsó néhány cm-ét, vagy az alapárokba viszszaszórt törmeléket találtuk meg, de más területeken is ritka volt, hogy az alap, esetleg a lábazat koronájáig megmaradtak az alapfalak (északnyugati sarok, nyugati kapu). Az erődfal alapárkának alsó síkja az északi, a keleti és a déli oldalon több helyen az Árpád-kori járószint felett fut. Ez a helyzet aligha képzelhető el másként, minthogy — a korábbi előzményeket is megtartva — az erődfal alapozásának idején a korai sánc belseje fel volt töltve, amely számos helyen jól észlelhető volt a feltárás során: döngölt (sánc), illetve finom szemcsés barnás, vagy szürkés, szilárd, tömörödött, de nem döngölt, enyhén kevert föld formájában. A középkori erődítés körbefutó falait egyszer aláfalazással (északnyugati negyed), máskor melléfalazással (északnyugati sarok), leggyakrabban a visszabontott alapokra való ráfalazással (a mai sekrestye körüli szakasz, a nyugati kaputorony, délnyugati szakasz) erősítették meg. A nyugati kaputorony a templom nyugati homlokzata előtt állt (25—26. kép). Eredetileg egyszerre épült az erőd falaival, amelyet az építési technika, és az építőanyag azonossága is bizonyít (az alapozás alá szórt törmelék, az úsztatott habarcsos technika és a habarcs anyaga; a későbbi javítására pedig a kötésbe falazott téglák utalnak). Funkciójának meghatározására egyrészt az bátorít, hogy az északi oldalon lévő torony eredetileg már megkapta a harangok elhelyezésére szolgáló fő feladatot, másrészt az új torony tudatosan távolabb épült fel a templom nyugati homlokzatától, tágas teret engedve a templomba való bejáráshoz. A kaputorony nyugati oldalán találtuk a már említett középkori járószintet, amely viszonylag enyhe lejtővel vezet a középkori sáncárok felé, míg ugyanez éppen nem mondható el az északi oldalról, a harangtorony mellett. Belső mérete 4—4,7 m x kb. 6 m, a déli oldal a szélesebb, északnyugati sarkánál az alapozás derékszögben kelet felé fordul, majd 60 cm után lekerekített véggel befejeződik. Ehhez az alaphoz középkori csatlakozást — a későbbi bolygatások miatt — megfigyelni nem tudtunk. Déli irányban is bizonytalan a nyugati falszakasz hossza, a kiszedett alapok által okozott bolygatások nyomán, logikai alapon vált meghatározhatóvá a közelítő hosszúság. A kaputorony északi fala vonala az erőd falával 70;-os szöget zár be. Nyugati oldala alapteste a megfogott külső járószinthez képest közel 90—100 cm mélyen volt a földben, míg a fal belső, keleti oldalán meghatározható Árpád-kori járószinten át, mintegy 130—140 cm-re hatolt az alá. Ezek az alapmélységi számok a 80,2 mBf magasságnak felelnek meg, s az alaptestek nagyságát tekintve lényegében azonosak a harangtorony alapozási adataival. Itt a rommaradványok alapján meghatározható építési felszín kb. 82 mBf-on volt. Ha figyelembe veszem az erőd lebontása utáni, az ezen a részen húzódó planírozások adta lejtéseket, akkor a torony árok felőli oldalán a töltés 82,60—82,80 mBf-ot is elérhette. A kaputorony keleti oldalát képező erődfal alapozási síkját — kiszedett alapárka bemérésével — 80,9 mBf-on határozhatom meg. A torony meglehetősen rossz statikai helyzetben volt, hiszen keleti fala, a feltöltött Árpád-kori sáncárkon haladt. így feltételezhető, hogy a belsejében is volt töltés a külső megtámasztás szintjéig. Az erődfalszakasz itteni gyatra állapota miatt minden bizonnyal a keleti, azaz erőd felöli oldalát is megtámasztották a toronynak, s inkább a padka felszíne, mint a középkori járófelület