Halmágyi Pál szerk.: Honvéd emléknap Makón 1994. A Makói Múzeum Füzetei 80. (Makó, 1995)

Török Pál: Visszaemlékezés a Makó körüli harcokra

Török Pál tartalékos tüzér őrnagy visszaemlékezése a Makó körüli harcokra Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Polgármester Úr! Vezérőrnagy Úr! és szeretett, kedves frontharcos Bajtársaim! Köszönöm a polgármester úrnak azt a lehetőséget, hogy mint személyes résztvevő számoljak be a Makó környéki harcokról. Ahol nem voltam, ott a dr. Halmágyi Pál múzeumigazgató úrnak a tanulmányából vettem adatokat. Engedjék meg, hogy szemüveggel olvassam, mert kézigránát szilánk van a szememben, ha elfáradok, akkor majd — ha megengedik —, leülök, mert ott meg az orosz tüzérségi szilánkot viselem. A 201-es tanzászlóalj aknavetős szakaz parancsnoka voltam a fronton, 43-ban avatott ludivikás hadnagyként. Háromszor sebesültem, kétszer fokoztak le. Egyszer az oroszok a fogságban, mert mint lágerparancsok elfogtam egy orosz katonát, aki lopta a kenyerünket és ezért a szovjet hadsereg meggyalázása miatt — jellemző az igazságszolgáltatásra — hallállágerbe küldtek. Másodszor 56-ban fokoztak le, a forradalomban való résztvételem miatt. Tavaly rehabilitáltak. ezért vagyok most tüzérőrnagy. Makó szeretett városához kétszeresen is kötődöm, mert itt a környéken esetem át a tűzkeresztségen és a második foglalkozásom, a gyógyszerészetet itt a Koronával szembeni gyógyszertárban kezdtem meg mint fiatal, kezdő gyógyszerész. Egy ismeretlen katona sírján olvasható „Elküldtétek meghalni értetek, ki ha most látna szólna, nem érte meg". Elgondolkoztató. A katonát, ezért kell tisztelni — nem azért, mert másokat megöl — hanem, mert képes meghalni másokért. Köszönet azért, akik áldozatot hoztak hőseink emlékének megörökítésére. 1944 őszén, 50 évvel ezelőtt Makó frontközeibe került. Az augusztusi román átállás a Kárpátok déli vonalának védelemre való alkalmazását lehetetlenné tette. A hősies erdélyi támadás sikertelensége — a déli szorosok lezárását szerették volna biztosítani — egy hónapig tartotta csak föl a támadókat Észak-Erdély és Kolozsvár elfoglalásától. A 2. Ukrán Front csapatai szeptember végén elérték a Maros völgyét, majd kijutottak az Alföld szélére. Ekkor mozgósítottak minket a 201-es tanzászlóaljat és a hajmáskéri tüzéreket. Vasúti szállítással küldtek a csongrádi hídfőállás kiépítésére. A3. — hevenyészve megerősített és a trianoni határt Békéscsaba alatt átlépő — magyar hadsereget az 53. szovjet hadsereg néhány nap után visszavonulásra kényszerítette, s Arad elfoglalása után a vörös egységek megindultak a trianoni határ, majd Makó, Hódmezővásárhely felé. Szeptember 24-én elfoglalták Nagylakot, a Marostól délre pedig Kiszombornál álltak meg. Harckocsi támogatással Csanádpalota majd Földeák irányába folytatták a támadást. Makót gyenge magyar egységek védték, kis létszámmal, páncélosok nélkül. A 23. hadosztály 54. és 51. gyalogezredének egységei. Az 51. ezred III. zászlóaljának parancsnoka Bán Ödön százados úr jelen van — szeretettel üdvözlöm — bajtársa Kövesdi Vilmos százados azonban hősi halált halt Makón. A magyar csapatok a város keleti szélén körvédelemben a jobban védhető pontokat szállták meg. Csak golyószóró és géppuska képezte a védelem fő erejét. Tüzrség, páncéltörő fegyverek nem voltak. (Elgondolkoztató ez most a hadseregnek megszavazandó pénzöszszegek parlamenti vitájánál, de erre most nem akarok kitérni.) A csendőriskola 60 csendőre a Maros gátnál volt védelemben. Ezek az erők kevesek voltak ahhoz, hogy hatékonyan ellen lehetett volna állni a sokszoros, egyes helyeken tízszeres túlerőnek. Komolyabb és hatékonyabb fegyvert s ellenállást a 7. rohamtüzér osztály jelentett. Szeptember 25-én egyik ütege Mezőhegyesről Csanádpalotára tört előre, másik ütege a Hódmezővásárhely ellen irányuló szovjet támadásnál hat T-34-et kilőtt és tizet megrongált. A szovjet források is elismerik, 17