Halmágyi Pál szerk.: Bodófalva telepítésének 100. évfordulója. A Makói Múzeum Füzetei 77. (Makó, 1993)

Magyari Etelka: Mi marad utánunk? (Rendhagyó visszaemlékezés Bodófalvára)

állatokat is; disznót, tehenet. Fajállatokkal jártak a gazdaköri kiállításokra. 1907-ben a Temesvárt megrendezett fajállat-kiállításon is bodói gazda kapta az első díjat Bakos János személyében. Régebben a templomtéren Bodón is volt hetipiac. Az én ott tartózkodásom idején már Bálincra jártunk, de élt még a nagy lugosi, facseti vásárok híre. Néhai Márton Sándor szerint Bodót a dohány emelte fel, mert a háború alatt jó pénzért, lopva eladták, mert a határban kevés volt a jó föld és sok a rossz. Babicsák Mária néni még arra is emlékszik, amikor zöldborsóval próbálkoztak, de nem volt az igazi, mert túl sokat nem lehetett vetni belőle, sok munkát, időt igényelt, mert kibontva, szemesen árulták a lugosi piacon. —Hanem volt akkoriban a marosillyei Aprozarnál egy felvásárló (meséli tovább Mária néni) ő javasolta, hogy foglalkozzunk salátatermesztéssel, ő majd átveszi minden mennyiségben. A féije, Babicsák Barna a falu kántora a salátatermesztés előnyeit mérlegeli: — Az ember kicsi helyen, könnyen megtermeli a palántát; október második felében kiülteti: áprilisban pedig már javában szedheti, május elejére fel is szabadul föld, nyugodtan vethet bele mást is. Nem nevezik nevén a gyereket a bodóiak, de itt komoly belteijes gazdálkodás folyik. Ahogy a kolhoz visszaszorította az embereket a földjeikre, a bodói ember annál inkább igyekezett kihasználni azt a kicsit, ami még számára megmaradt. Csakhogy a szeretet is megavasodik, mint írta Mikes Kelemen naplójában. Úgy látszik, minden emberi kapcsolat, minden jó kapcsolat egyszer megromlik. Hát ez a salátázás is. Sántikált a becsület: volt, aki a láda aljára füvet, földet rakott, hogy többnek látszódjék. Aztán a fölvásárlás körül is akadtak szervezési hibák: nem volt elég láda, későn fizettek, vagy nem annyit, amennyit ígértek. Na, de a bodóiak csak palántáltak és vitték a salátát a piacra ide-oda, Dévától, Vörös-Acélig. Kicsit nagyot ugrottam az időben, vissza kell kanyarodnom az ötvenes évekhez, amikor minden áron meg akarták fojtani a magángazdálkodást, amikor kvóta címén még a padlást is leseperték, amikor egy elrejtett véka gabonáért börtön lesett a dolgos emberekre. Ilyen könnyes, verítékes út vezetett a szövetkezetesítéshez. Bodó sem kerülhette el a sorsát! 1950. március 5-ikén Új Barázda néven megalakult a kolhoz, mert a bodóiak már csak így nevezték ezt a keletről importált nyomorúságot. Az eseményekről így írt a temesvári Szabad Szó: „Negyvennyolc bodói család 141 hektár területen megszüntette a mezsgyéket és — a kollektív gazdálkodás útjára lépve — új barázdát szánthat ekéjével. A jelenlévők nagy lelkesedéssel szavazták meg a kollektív gazdaság alapszabályzatát, azután egyenként léptek az asztalhoz, hogy aláíiják az alakulási jegyzőkönyvet. Elsőként az idősebbek Baloghi Bálint, Dobsa Sámuel, Jantó Bálint, Varga Balázs, Baloghi Sándor, azután a többiek ... Az alakulási okirat aláírása után megválasztották a vezetőséget: id. Baloghi Ferenc elnök, Juhász Mária, Baloghi Bálint, Cziczeri Lajos és Békési István tagok. Az ellenőrök: Verba Mátyás, Darázs Imre, Oláh Mihály és Jantó Bálint. Délután a kultúrotthonban ünnepi műsort tartottak." 1957. december 10-ikén Bodón befejeződött a mezőgazdaság szövetkezetesítése, egyszerűen mindenki beadta a derekát, a jobb, a könnyebb élet reményében, vagy mert már nem bírta a zaklatásokat. Emberéletek törnek derékba, ambíciók bicsaklanak ki. Ez az időszak, amikor Juhász József a templomot színházzá akarja alakítani, a parókia egy része gabonaraktár; Nagy Márton tiszteletes úr szabás-varrásból tartja fenn magát, családját és az eklézsiát. Babicsák Barnabás képesített kántor-tanító elszegődik könyvelőnek, de nem fordít hátat az egyháznak. Igazfalván ekkor veszti el az egyház a parókiát, kollektív irodává alakítják. Újszentesen pedig az orvosi rendelő költözik be a lelkészi lakásba és hivatalba, addig zsugorítván azt, míg a lelkész perhez folyamodván visszanyeri egyháza jogos tulajdonát. A bodói kolhoz Bánát tartomány legjobbjai közé tartozik. Nagy Zsuzsa néni emlékei szerint a pénz és a gabona mellé cukrot, mézet, olajat is osztanak a tagoknak. Baloghi Ferenc brigádos fájó szívvel emlékezik az induló vén brigádra, a brigádonkénti 100-110 emberre és a 15 lovaskocsira. 28