Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)
ELŐADÁSOK - WILHELM GÁBOR: A kultúra modellezése
orvos "A vizsgálat gyomorfekélyt mutatott ki" mondata mindegyik esetben egy A szintaktikai elemhez rendelt hiedelemszerű állapotot vált ki, majd ez egy AB-hez rendelt hiedelmszerű állapottal együtt egy B-hez rendelt állapotot okoz, mely végül a "Gyomorfekélyem van" mondatot produkálja. A második példánkban egy körülbelül négyéves gyerekről van szó, aki miután leesik egy tányér - megszólal: "A fenébe!", majd közli: "Káromkodtam". A kérdés az, hogy leírható-e a gyermek hiedelme úgy, hogy G azt hiszi, hogy káromkodott. Fontos észrevenni, hogy itt nem arról van szó, hogy G verbális viselkedése, mondata káromkodásnak számít-e. Az előző példában sem az volt a lényeg, hogy S-nek igazából a hasa vagy a gyomra fáj-e, mint ahogy néhány 38 materialista kultúrafelfogású kutató képzelte." G mondata a mi nyelvközösségünkben számos tényező jóvoltából káromkodásnak számít, S-nek pedig a történet elején valóban a gyomra fájt, de ennek ismerete nem magyarázza meg többek közt S rendelőbeli viselkedését, legfeljebb S-nek a gyomorfájással kapcsolatos nem tanult viselkedését (például összegörnyed időnként), illetve G viselkedését nem autonóm szempontból. Ahhoz, hogy G mentális állapotához tartalmat rendeljünk, a mondatok jelentése kevés. Ha ugyanezt a két mondatot egy papagáj mondja, megállapíthatjuk, hogy a papagáj jól megtanult káromkodni, de azt már kevésbé, hogy a papagáj azt hiszi, hogy káromkodik. A hiedelem tartalmi jellemzéséhez szükségünk van egyebek mellett a hiedelem ideológiai környezetének ismeretére. Kikérdezhetjük például G-t erről, vagy megfigyelhetjük ilyen jellegű viselkedését. Ha eközben úgy találjuk, hogy nézete a káromkodásról hasonló a miénkhez, G hiedelmét különösebb fenntartások nélkül az előző tartalommal jellemezhetjük. Ha viszont kiderül, hogy G-nek sajátságos elképzelései vannak a témáról, mondjuk szerinte káromkodni tréfás helyzetekben szoktunk vagy legalábbis gyakran olyankor, illetve hogy a káromkodás se nem pozitívan, se nem negatívan megítélhető viselkedés, G hiedelmének jellemzésében bizonytalanokká válunk, ha nincs egyértelmű kontextus a közelben. Ha további kérdezősködésre kiderül, hogy G felfogása a káromkodásról még egzotikusabb, valószínűleg egyáltalában nem találunk majd tartalommal bíró mondatot G viselkedését kiváltó hiedelem jellemzésére. Mindezek ellenére G hiedelme S-éhez hasonlóan bizonyos kauzális láncokban nem viselkedik másképpen, mint egyéb tartalmilag jól jellemezhető mentális állapot. Ennek magyarázata megint csak nem okoz gondot a szintaktikai elméleten belül, mivel ez a szemlélet nem törőd ;k a mentális állapotok jellemzésekor azok ideológiai környezetével. A szintaktikai leírásban egyedül a mentális állapotok kauzális mintázata döntő és szubjektumfüggő. Azaz, ha bármilyen organizmus ebből a szempontból hasonló hozzánk, az összes egyéb különbség ellenére megfelelően formálisan - jellemezhetők hiedelemállapotai és alkalmazhatók viselkedésének 64
