Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)

KUTATÁSI BESZÁMOLÓK - ROMSICS IMRE: A táplálkozás heti rendje Kisújszállás étkezési kultúrájában

A nagyhatárú Kisújszálláson távol helyezkedtek el a várostól a földek, sokszor a tanyáktól is. Ilyenkor a hosszan tartó munkák idejére kiköltöztek a határba. Vitték magukkal a főzés eszközeit és nyersanyagait, s a kint dolgozók főztek. Ilyenkor két fő étkezés volt, reggel és este. Reggel pergelt ételeket, este öreg ételeket főztek. Nyersanyagként kizárólag lebbencset, tarhonyát, krumplit és sárgakását használtak. Szegényparasztoknak, gazdagparasztoknak teljesen egyhangú ilyenkor az étkezése. Délben kenyeret és szalonnát ebédeltek, aki nem bírta az aratás és cséplés idejének hőségét, az vizíciberét fogyasztott. Ez az egyhangú és kalóriaszegény étkezés ellentmond a nagy fizikai megterhelésnek. De mindenképpen ésszerű, ha a mezőn történő főzés nehézségeit vesszük figyelembe. Az egyhangúságot megbontandó, a hét közepén a városból vittek ki ebédet, amely egy vasárnapi étrendnek felel meg. A szegényebbek szerdán kaptak, mivel ez helyezkedik el a hét közepén, a gazdagabbak szerdán és pénteken is hazait ettek. Ezekben az esetekben vacsorára kenyér és szalonna maradt. Azok a szegények, akik nehezen viselték a fáradságos munkát, szintén kétszer kaptak főtt ebédet, de ez csak esetleges volt. A szombaton hazatérő aratók a szokásos tészta helyett szintén a vasárnapi étrendnek megfelelő ebédet kapták. Kapálás idején nem vitték a főtt ételt, ilyenkor a maguk főzte pergelt és öreg ételeket fogyasztották. JJgyanez a rendszer élt a birtokos parasztság körében, s ugyanúgy a napszámosok és summások körében. Azok a családok, amelyeknek földje a tanya körül terült el, bejártak enni, s a megszokott hétköznapi étrendnek megfelelően étkeztek, vagyis csak délben fogyasztattak főtt ételt. Ha valamilyen meggondolásból elmaradt a déli főtt étel, akkor este főztek. Aratáskor és kapáláskor mindenki magának főzött, csépléskor a gazdának kellett az ételt biztosítania. Azok az iparosok, akik rákényszerültek a nyári mezőgazdasági munkára, szintén ezt a rendszert követték. Nem kívántam foglalkozni az egyéb munkaalkalmak, az emberi élet fordulóinak és az esztendő ünnepeinek táplálkozásával. Ezeknek az alkalmaknak nincs táplálkozási rendje, csak étrendeket figyelhetünk meg. Befejezésül meg kell állapítanunk, hogy az egymással szoros összefüggésben lévő természeti, társadalmi és gazdasági összefüggések által meghatározott táplálkozási rendszereket továbbra is kutatnunk kell. Az adatbázis növekedésével remélhetőleg megállapíthatunk társadalmi rétegekre és tájegységekre jellemző összefüggéseket, törvényszerűségeket. A változásvizsgálatokkal pedig lehetővé válhat a hagyományos elemek kiválogatása. 176