Tipity János – Tóth Ferenc: Régi makói házak. A Makói Múzeum Füzetei 74. (Makó, 1992)
Makó népi építészete
egy hírnöke van, az eléggé megtépázott Szent István tér 10. számú ház. Ez az épület tipus két traktusú: az utcára egy nagy és egy kis szoba ablakai néznek. Amikor a népi klasszicizmus fölött eljár az idő, ez a háztípus alaprajzban és tömeghatásban él tovább, homlokzata elveszíti korábbi tagoló elemeit /119.kép/. A múlt század közepére a kisbirtokos parasztok körében ennek a népi klasszicista homlokzatnak egyszerűbb, arányaiban harmonikusabb változata terjedt el. A fehérre meszelt homlokzatot klasszicista párkány és általában három lizénia tagolta. A kisparaszti házak egytraktusúak voltak, az egymást követő helyiségek mindig egymás mögé kerültek. Csak a 19. század végén születik meg az ereszalja, a gang, a folyosó. A tetőszerkezet a főépület tengelyében marad, az ereszalja toldalék tetőzetet kap. Ennek megfelelően a homlokzat is kiszélesedik /62.kép/. A téglából falazott oromzat klasszikus vonalvezetése eltűnik, helyette a csúcsnál -olykor két oldalán is- vízszintes falsáv jelenik meg. Az újabb fázis során a kiskapu fölé magas attikafalat húznak és ezzel megszületik a 19. század végén, a 20. század elején az a homlokzat tipus, amely a makói népi építészet egyik jellegzetessége lett. A népi klasszicizmust felváltotta a népi romantika. Az attikafalak eredetileg felül vízszintes záródásúak voltak /32, 52.kép/, de később íves kiképzésűek lettek /65, 78, 87.kép/. Az attikafal két kis bástyájára -de olykor az oromzat más részére isfazekasok által készített, színes zománcú gomb került /52, 65, 78.kép/, ez korábban kizárólag téglapilléres kapuoszlopokon fordult elő. A deszkaoromzatok hamar elterjedtek, hiszen a Maroson sok fa érkezett és a helyi fűrésztelepek ontották a fűrészárut. A fúgléccel lezárt függődeszka borítás volt általános, amelyet igencsak le is festettek. Elterjedt a napsugaras házvég is, amely sohasem volt hivalkodó /2.kép/. A deszkasugarak induló centrumát egy kisméretű háromszögletű deszkával zárták le, ennek közepére vagy istenszemet faragtak, vagy fehér szálló galambot festettek. Ez utóbbit a szentlélek galambjának mondták. Mindez a szentháromságot jelképezte, amelynek főleg a pestisjárványok óta bajelhárító szerepet tulajdonítottak. A napsugaras házvég nemcsak a katolikus városrészben fordult elő, a reformátusok által lakottakban is gyakori volt. A református ótemplom kórusfalát is istenszem díszíti. Mikor elhárító szerepe elhalványult, az oromzat sarkaiban gyakran előfordul a kisnapsugár, a házvég többi részét látványos faragás tagolja /l.kép/. A deszkaoromzatok igen változatosak. A függődeszka borításúak egyhangúságát vízszintes párkányokkal, sőt szecessziós kúszó indákkal törik meg /3, 4.kép/. Az oromzat csúcsán előfordul a gazdag díszítésű mintadeszka /5, 6.kép/, amely áttört felületével a fűrészelés magasiskoláját jelenti. Az alakok külső és belső ablakszárnyakból álltak. Az ablakok a fal külső síkjával egy vonalba estek. Az ablakszárnyak előbb egy, később két, végül három szeműek voltak /14. kép/. A kiskapu eredetileg ácsolt kivitelezésű, a díszesebbek zsalugáteresek. A 20. században már asztalosok készítik, ezek összhangban vannak a homlokzattal. Ha az épület külleme úgy kívánja, a kapu fölé színes üveggel berakott ablakszemek kerülnek. /15, 16, 18.kép/ Az igényesebb kivitelű kiskapuk között gyakori az eklektikus stílusú. /21, 15, 20.kép/ A stilizált növényi ornamentika is megjelenik, így a szecesszió itt is felfedezhető. / 16, 18, 17.kép/ Makó népi építészetében általános volt a középen nyíló, felül ívelt záródású ún. bógnis nagykapu. Amennyiben a nagykaput gyalog bejárati szárnnyal is ellátták, ott már nem középen nyílt, ilyenkor az új feladatnak megfelelően -a polgári ízlés hatására- hármas tagolásúvá vált. /22.kép/ A házépítésben jelentkező nagymértékű integrálódás következtében a népi építészet végnapjait éli. Ahol marad a régi ház, ott is modernizálnak, hármas ablakot építenek be, a homlokzat pedig kőporos vakolatot kap. 6
