Huszár Tibor: Párhuzamok kés kereszteződések Erdei Ferenc, Bibó István és a Márciusi Front. A Makói Múzeum Füzetei 68. (Makó, 1991)

Bibó István, Erdei Ferenc és a zsidókérdés

Sárközi Márta — György felesége — levelének pontos keltét nem ismerjük: valószínűsíthető dátuma 1938 tavasza. Erdei és Sárközi György kapcsolata a közös munkában az évek során barátsággá alakult, ha kapcsolatuk nem is volt mély és a legintimebb kérdésekben is oly nyílt, mint Erdei és Bibó vagy Reitzer barátsága. Sárközi Márta (Molnár Ferenc leánya) férje révén ismerte meg Erdei Ferencet. E nagyformátumú asszonyt érdekelte és vonzotta is a paraszti őstehetségként és férfiként is érdekes Erdei Ferenc. Leveleiben mesterien elegyíti a hűvös tartózkodást, a sokértelműséget anélkül, hogy a legkisebb célzást tenne arra, hogy Erdeitől a családi status quo felrúgását reméli vagy azt megengedi. Az idézett levél jóllehet nem ment az említett felhangoktól, rendhagyó nem túl gyakori leveleik sorában. Sárközi Márta miközben magától értetődően (vagy tüntető öniróniával) idézi fel egy „jóházban élő" polgárasszony hétköznapjait, hasonlóan rusztikusán teszi szóvá férje és mindenekelőtt gyermekei veszélyeztetett helyzetét, az antiszemita közhangulat abszurditását: „Kedves Feri, köszönet a szép hosszú levélért. Kár, hogy szépségben nem tudok versengeni, soha sem volt erős oldalom a lírai levelezés. Majd igyekszem viszont annál hosszabban referálni. Tehát: míg Maguk Gyurkával dőzsölnek és mulatnak, itt síri hangulat van. Sári húgom ideköltözött Gyuri helyére, hogy ne legyek egész elhagyatott az ünnepek alatt. De nem teszünk jót egymásnak. Deprimáljuk egymást, dühös és vastagon beolajazott arccal naphosszat fekszünk a balkonon, hiányos öltözetben és zilált frizurával. Időnként hajat mosunk vagy tussolunk, tejfeles túrót eszünk a jégszekrényből és csodálkozunk, hogy az élet szép lassan elmúlik, és nem történik velünk semmi olyan igazán nagyon jó, amiért érdemes olyan sok igazán nagyon rosszat lenyelni! A légkör bizony elég ronda errefelé. A fiamat már kétszer lezsidózták a játszótéren, és tegnap azt ordították neki, hogy ,betöröm a szádat, te zsidó'. Hát most gondolkodom, hogy minek is szültem őket tulajdonképpen. Ha minden jól megy, és nem jön rosszabb, csak marad a mai helyzet, akkor az én gyerekeimnek a következő sokkok után. Igaz, hogy sok minden véd: védenek barátaim, és Ferencem, nem tudod, milyen jót tettél velem leveleddel, amelyet kissé lemondóan, de makacsul vártam, és nem is maradt el, véd ingathatatlan hitem abban, hogy ez a komédia nem tarthat már sokáig, véd a gyűlöletem, melyből eltűnt minden megbocsájtás és ,megértés', ,primitív'-en kemény lett, mint a karod. Nem tudom még, hogy sikerül megoldani majd a praktikus kérdéseket, kikre számíthatok kinn, akik nélkül semmire sem mehetek, kikre nem, és hova vetődöm el ebben a fejvesztett tolongásban, amelynek méreteiről nincs fogalma annak, aki nem látja ily undok közelségből. Ha sikerül, akkor megpróbálom azt, amitől eddig ebben a formában egy kicsit féltem, gyengeségből is. Ha nem sikerül, akkor pedig elpusztulok, de a bőrömet igen drágán adom oda. Igaz, amit írtál, hogy ami eszköz volt eddig életemhez, az sovány volt, de hiszen ebben volt az egésznek a keserves íze, hogy most kezdett volna kövérebb és emberibb lenni, legjobb energiámat kevésbé lekötő és több időt, több emberséget nyújtó. Ha erre gondolok, nagyon szomorú vagyok, aztán nem gondolok vele többet, de időnként nagyon elővesz. Ha egyébként meglátod új lakásomat, akkor jobban megérted talán ezt: oly édes, olyan nyugtató és olyan serkentő kis otthon, úgy tudok benne dolgozni, hogy fantasztikus, fenn van a házak felett, igazi fellegvár. Ha arra gondolok, hogy két évi munkám után most megint odébb kell állni, és ki tudja, honnan megint elkezdeni, elég sovány reményekkel, akkor nem vagyok nagyon derült, ezt az érzést ellenségeimnek sem kívánom. De a gyűlölet talán kisegít belőle. És ha akármi is történik velem, Ferencem, arra kérlek, ne ítélj nagyon keményen, akkor a legnagyobb erőfeszítéssel sem sikerült okosabb megoldást találnom. Konkrét terveim egyelőre gomolyognak, bevallom, ostobán naiv voltam, és lehet, hogy ezért most alaposan meg kell fizetnem. De nem szűnök meg addig spekulálni, míg valamit ki nem agyalok, amivel megpróbálhatom átmenteni magam. Te tudod, hogy életem egyetlen célja volt eddig is: egy tisztességes, emberi és lendülő Magyarországon akármily kis szolgálatot is teljesíteni. Ostobán csak erre gondoltam mostanáig is, és nem tudok másra gondolni ezután sem." — Reitzer Béla levele Erdei Ferenchez, Budapest, 1938. december 29. Levelezés: 366. 92