Huszár Tibor: Párhuzamok kés kereszteződések Erdei Ferenc, Bibó István és a Márciusi Front. A Makói Múzeum Füzetei 68. (Makó, 1991)
A makói találkozó
tem (!), mert muszáj. Nagyon sehogy se áll a front. írók ezek, fantaszták és képzelődó'k. Szóval magyarok. Egy nagyszerű emberem van a másik kettőn kívül : 14 5 Borbély Miska, aki orvos, de nagyon kitűnő ember. Van egy kis pénzünk, tehát csinálni kell valamit, s fogunk már amit a Parasztok kára nélkül meg lehet csinálni. 14 6 Mindenesetre is, az én számomra az az eredmény az egészből, hogy az az önérzethiány, ami akadályozta kifejlésem, az csaknem egészen eltűnt. Nagyon sokan, és nagyon komoly emberek várnak tőlem eligazítást, tehát én magam is merek valamit várni magamtól." 14 7 Erdei november 23-i előadása ezt a lelkiállapotot tükrözi, s a lelkes tömeg — mint erre utaltunk —, ha lehet, megsokszorozhatta önbizalmát, ám az alaphelyzeten — léthelyzetének megoldatlanságán, a mozgalom megosztottságán és azon a tényen, hogy a mozgalom a magyar társadalom hártyavékony rétegét képviselte — nem változtatott. A Zeneakadémia közönsége is zömmel értelmiségi, illetve a középosztályhoz tartozó fiatalokból verbuválódott; a paraszti bázis — in praxis — nem mozdult, hangját nem hallatta. S a Parasztok elkészült fejezeteit barátai is fenntartással fogadják. Újra erőt vesz rajta a borúlátás. December l-jén írja Budaligetről Diósszilágyi Évának: „Évám, a látszat derű és az akart munkakedv újra összeomlott. Pár szava elég volt hozzá, mivel bennem is vannak ilyen hangok. Nem hiúság ez, jól tudom már, hanem létgond, s ha magában véve nem lenne elég nagy és rettenetes most a Parasztok miatt az. Jó, hiszen, ha lenne bennem sokkal több erő, mint amennyi most készenlétben van, akkor megvetném a lábam és minden kétség ellenére írnék is olyat, hogy eloszlatna minden kétséget, de mert nem hagy, mert nagyon sok az ellentmondás, és nagyon sok ami zavar." 14 8 (Kiemelés — H. T.) Az ellentmondások objektív volta nehezen megkérdőjelezhető. Erdei labilitását azonban csak ezen komponensek nem magyarázzák. S az alkatra való utalás sem elégséges, jóllehet, élete későbbi drámai fordulópontjait — 1945, 1947—48, 1956—57 — értelmezve e komponens nyilvánvalóan figyelembe veendő. Erdei Ferencnek azonban — maradva egyelőre az 1937-es év dilemmáinál — csapdahelyzeteinél nem egyszerűen ,,az ezerszer messiások a magyar messiások" keresztjét kellett felemelnie, hanem azt a szociális terhet is, amelyre az elsőgenerációs értelmiségi sors predesztinálta. S ha az leendő szociológusként pluszt jelentett számára, hogy egyetemista korában sem szakadt le az őt kibocsátó közegtől, hogy folyamatosan mezőgazdasági munkát végzett, „időmérlegét" e tény ugyanúgy kedvezőtlenül befolyásolta, mint a rendszeres utazás stb. Ennél is jelentősebb energiát követelt azonban az értelmiségi szocializációhoz nélkülözhetetlen „infrastruktúra" teljes hiánya, s azoknak a „láthatatlan küszöböknek" az átlépése, amelyekről először nyugati leveleiben tudósított. „Veszedelmesen egyén lettem — folytatódik a ,látszatderű', a .munkakedv' összeomlásáról tudósító levél —, és veszedelmesen a líra útvesztőibe tévedtem. S ami a legdöntőbb, gyermekségemtől kezdve a legnagyobbakra tettem föl az életem, anélkül, hogy törődtem volna az eredménnyel és a nagysággal. Most már benne vagyok, és ez a komisz esztendő belesodort a maga gőzkörébe anélkül, hogy akár világképem, akár a magam erői harci rendbe sorakoztak volna. Sőt, elveszítettem a világ, 11 5 Az utalás ez esetben valószínűsíthetően Bibó Istvánra és Reitzer Bélára vonatkozik. 14« Egy kiadó vagy/és egy szövetkezet terve körvonalazódik baráti köreikben. A Magyar Múzsáról szólottunk, további tervekre, elképzelésekre visszatérünk. 14 7 Erdei Ferenc levele Diósszilágyi Évához, 1937. november 19. i. m. 70. JAM 90. 114. 1. Levelezés: 254. 14 8 Erdei Ferenc levele Diósszilágyi Évához, Budaliget, 1937. december 1. i. h. 71. 90. 119. 1. Levelezés: 256. 40
