Huszár Tibor: Párhuzamok kés kereszteződések Erdei Ferenc, Bibó István és a Márciusi Front. A Makói Múzeum Füzetei 68. (Makó, 1991)
A Márciusi Front zászlóbontása
A Futóhomok ily módon lett két műfaj: a tudományos publicisztika és az irodalmi szociográfia sajátos ötvözete. A Futóhomok az ún. tudós szociográfiának Erdei munkásságában is unikális változata. E műben ugyanis hasznosul Erdei Ferenc történelmi-fogalmi kultúrája, fiatal kora ellenére páratlan tényismerete, másrészt hangsúlyai egy politikai feltételezés által motivált víziónak rendezó'dnek alá. Felismeri, hogy a polgárosodás felgyorsult a Duna—Tisza köze parasztsága körében — különösen a mezővárosokban —, s így forradalmi energiák halmozódtak fel, de nincs határozott programmal fellépő mozgalom, amely e szunnyadó energiákat felszabadítaná. E tény a népi írói mozgalom lehetséges cselekvési terét s egyben küldetését is kijelöli. A mű szerkezete persze tagoltabb, s a részletes elemzés bemutathatná: hogyan árnyalja, finomítja Erdei e képet. Az adott összefüggésben mégis a könyv programjellegét emeljük ki, azt a jellegzetességét, hogy a létező tendenciákat a szerző azon vállalt meggyőződés jegyében erősíti fel, hogy jóllehet a polgárosodást a rend struktúrákjelenléte számos településen, régióban akadályozza, ám e folyamat felgyorsítható, ha a „technikai és jogi változások" — az alföldi mezővárosok példáján okulva — minden régióban paraszti szerepvállalással, önkormányzattal, a falusi települések urbanizálásával, a mezőváros-tanya viszonyrendszer optimalizálásával társulnak. A kérdés ilyetén megfogalmazása lehetővé tette Erdei számára, hogy in globale ne idealizálja a Duna—Tisza köze parasztságának létviszonyait. Láttatja a „csonka falvakat", „a falvakat a pusztában", a zsellér- és cselédsorsot, a szervezetlenséget, az elesettséget, a nyárspolgáriasság csapdáit. Mégis, e könyvben a magyar társadalom minden más rétege mellékszereplővé válik, s a nép fogalma — amely a táj mellett a könyv másik centrális kategóriája — érdemben a parasztsággal azonosul, miközben Erdei — e rétegen belül is — előtérbe állítja a mezővárosok polgár-parasztjait, bennük láttatva az elkerülhetetlen forradalmi átalakulás lehetséges vezető erejét. Ez a programatikus megfontolásoktól is ihletett társadalomkép magyarázza, jóllehet Erdei a Futóhomokban is nyomon követi a parasztság felbomlási folyamatát, a könyv általánosító igénnyel megírt passzusaiban mégis a magyar ,, par asz ti társadalom" közös jellemzőire helyeződik a hangsúly. És tanulságos, hogy Erdei éppen ezen fejezetrészekben idézi szinte szó szerint nyugati útjának első heteiben papírra vetett gondolatait. „... A nyugati parasztság polgári társadalomnak polgárosult rétege, mely nem több, mint egy foglalkozási réteg, más foglalkozásoktól elütő sajátos színnel... Ilyenfajta parasztság Magyarországon csak ,nyugati' tájakon lelhető, különösen németekkel vegyes vidékeken, városok közelében, ahol a társadalmi fejlődésvonala többé-kevésbé párhuzamos a nyugatival: a Kisalföldön és Pestvidéken... Magyarországon a ,parasztság' egészen más társadalmi kategória: robbanásig feszülő energiájú társadalmi osztály, mely az ősfoglalkozás ősi kötöttségében elkülönődve fejlődött a társadalom felszíne alatt. A fölötte levő rétegekkel meghatározott rendi formák között érintkezett és elszigeteltségében kénytelen volt megteremteni a maga primitív kultúráját. így szívódott fel termelési szerepe és alárendeltsége az emberi szellem és kultúra végső edényeibe, mint konvenció, erkölcs és leküzdhetetlen hagyomány. S amikor a jogi abroncsok lehullottak róla, továbbra is megmaradt zárt népitársadalmi egysége. Úgy járt, mint a hordóba fagyott víz: megtartotta formáját a hordó szétrepedése után is. Ma már olvad a jég: polgárosodni kíván a parasztság, vagy legalábbis valamilyen kiutat keres nem kívánt parasztállapotából. Van, ahol sietve és követelőzve polgárosodik, máshol régebbi szabadabb állapotára emlékezve keményen ellenáll úri-polgári hatásoknak, és a maga körében teremt szabad állapotot magának, sok helyen pedig elvesztette már minden reményét s öngyilkosságra szánta el magát." S az összegző mondatban olvashatjuk: „A kelet-európai magyar 17
