Huszár Tibor: Párhuzamok kés kereszteződések Erdei Ferenc, Bibó István és a Márciusi Front. A Makói Múzeum Füzetei 68. (Makó, 1991)

Függelék - A makói kiáltvány

sabb bekapcsolásától remélhetjük a megpróbált magyar nemzet szellemi és anyagi megizmosodását. Valljuk, hogy csak az alulról feléphett politikai nemzet tudja képviselni a széles néprétegek érdekeit. Nem vagyunk hajlandók a magyar nép sorsát kétes parancsuralomra, tülekvó' diktátorokra bízni. E népet érettnek és hivatottnak tartjuk arra, hogy önmagát kormányozza. Valóban a dunai népek összefogásának szükségességét hirdetjük. A germán és szláv hódító törekvések közé szorulva így menekedhetünk meg attól, hogy bármelyik nagyhatalom gyarmatává süllyedjünk. A Duna-medence kis népeinek politikai és gazdasági érdekei közösek. A történelmi együttélés folytán népi kultúrájuk gyökérzete is közös. Természetesen ezt az összefogást csakis az összes Duna-völgyi államok népi erőinek uralomra jutásától remélhetjük. Ez az előfeltétele a népek önrendelkezési jogának és a becsületes revízió békés megvalósításának. Végül nem engedhetjük, hogy a zsidókérdés kizárólagosságának hirdetésével némelyek eltereljék a figyelmet társadalmi átalakulásunk szükségességéről. A gazdasági kérdések megoldásával kívánjuk megszüntetni ártalmas szerepét azoknak a zsidó rétegeknek, amelyek a magyar dolgozók gazdasági érdekeivel és szellemiségével szemben állanak. A zsidóságnak a nemzetre nézve kártékony elemeit egy percig sem védjük, de a nemzettel közösséget vállalókat nem vagyunk hajlandók a nemzet életéből kitaszítani. Arra kérjük a magyar ifjúságot, hogy szeresse jobban a maga fajtáját, mint ahogy a zsidóságot gyűlöli. Ezeknek az elveknek a leszögezésével, azt hisszük, megfeleltünk azokra a támadásokra és rágalmakra is, melyek mozgalmunkat a hazai zsidó fajvédelem képviselői részéről érték; ezek bennünket ugyanis hitlerizmussal vádoltak. Bizakodva és szeretettel üdvözöljük azokat, akik szándékunkat megértették. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a történelem igazolni fogja utunkat. Eddig is már két nagy eredményről számolhatunk be. Sikerült felráznunk az ország lelkiismeretét. Felkeltettük a nemzet érdeklődését a nagy magyar sorskérdések iránt, amelyeket egy dermedt korszakban még a szakemberek s a jóakaratú segíteni akarók sem ismertek: megvilágítottuk a magyar nép alsó rétegeinek valódi életét és vágyait. Sikerült a köztudatba vinni a magyar birtokés jövedelemmegoszlás aránytalanságait, az egyke és a szekták nemzetpusztító veszedelmét, a német veszély fenyegette Dunántúl helyzetét, a kisparasztság, a mezőgazdasági munkások, a tanyák és a puszták népének mérhetetlen szenvedéseit. Igyekeztünk lebontani az ipari és a mezőgazdasági munkásság közé mesterségesen emelt válaszfalakat. Felébresztettük a magyar ifjúság legjobbjainak hitét a magyar jövőben; meggyőztük őket arról, hogy sorsuk össze van kötve a magyar dolgozók sorsával. A magyar szellem így ismét elevenen ható erő lett az utódállamok már-már tespedésbe merült ifjúságának életében is. A legtöbb bátorítást, az együttérzés legszebb megnyilvánulásait tőlük kaptuk; köszönjük nekik. Ez adott nekünk erőt arra, hogy megtaláljuk a helyes választást egy halálos dilemmában. Azzal vádoltak bennünket, hogy az ország helyzetét feltáró munkásságunkat nemzetünk ellenségei hazánk befeketítésére használják fel. Hallgatnunk kellett volna-e tehát azokról a sebekről, melyeket nemzetünk testén megláttunk, vagy vállalnunk az ország ellenségeinek részéről amúgy is szüntelenül hangzó rágalmakat? Az utódállamok ifjú magyarjai győztek meg bennünket arról, hogy az igazságot kell szolgálnunk, fel kell tárnunk a betegségeket, mert különben nincs gyógyulás. E működésünk közben nemcsak elvi támadások értek bennünket. Személyes szabadságunkat és létünket is fenyegeti veszély. Az elmúlt és a jövőbeli megpróbáltatások elviselésére azonban erőt ad a népünk iránt érzett igaz szeretet és az a biztos tudat, hogy a magyar dolgozók törekvéseit fejezzük ki. A jogtalan vádakkal szemben a magyar nép védelme alá helyezzük magunkat! 108