Fenyvesi László: Makó mint hódoltsági nagyváros a 16. században. A Makói Múzeum Füzetei 64. (Makó, 1989)

A termelés és a kereskedelem szerkezete

(1305

8

3), 3. Tolna (1179

8

4), 4. Kecskemét (1086

8

5), 5. Gyöngyös (862

8

6), 6. Ráckeve (748

8

7), 7. Makó (710

8

8), 8. Jászberény (591

8

9), 9. Békés (582

9

0). Kétségtelen tehát, hogy adóegységei és adózó háztartásszámai alapján Makó egyike volt a magyarországi török hódoltság legnépesebb, legfejlettebb tíz mezővárosának. A makói lakosság összlétszámát jelenleg nem tudjék meghatározni. Ahhoz, hogy gazdasági szempontból is kijelölhessük Makó helyét a hódoltsági helységek között, össze kell vetnünk kincstári és földesúri adóinak összegét a többiekével. Nos, ebből a szempontból a hódoltság legnag>obb adózó települései török részre az alábbiak voltak: Vác, Dunaföldvár, Szeged, Debrecen (mindannyian évi 1 —1,5 millió akcse adó- és vámbevétellel); Buda, Tolna, Szolnok (ezek 4—900 000 akcsével adóztak); Kecskemét, Pécs, Ráckeve (300—360 ezer jövedelemmel); Vörösmart, Báta, Makó, Székesfehérvár, Nagymaros (200—260 000 akcse adóval

9

1). Makó tehát adózási potenciálja alapján is egyike volt a hódoltság legjelentősebb településeinek a XVI. század derekán. Amikor a helységek zöme 2000—10 000 akcséval adózott évente a töröknek a csanádi szandzsák területén is, akkor a Tisza—Maros-szög nagy mezővárosa például 1579-ben 213 000 akcse bevétellel gazdagította a török kincstárt.

9

2 A gazdasági fejlettség és az adózási teherbíró képesség, illetőleg a népesség száma között tehát egyenes arányosság állott fenn Makó esetében is, hiszen mint a települések kétféle listájából kitűnik, általában a legnagyobb summával adózó hászvárosok, kikötő- és vámhelyek rendelkeztek a legtöbb adózó háztartással, s ami ebből következik, a legmagasabb népességszámmal is. A termelés és a kereskedelem szerkezete A XVI. századi Makó gazdálkodása is négy nagy, egymással szorosan összefüggő alappilléren nyugodott: a mezőgazdaságon, a kézműiparon, a kereskedelmen és az őstermeléshez járulékosan kapcsolódó tevékenységi formákon. A növénytermesztésben további hat művelési formációt különíthetünk el: a szántóföldi növénytermesztést, a kertgazdálkodást, a szőlőművelést, a legelő- és rétgazdálkodást, valamint a gyümölcstermesztést. Mindezek meglétét nemcsak a török adódefterek terménytized-illetékpénzei bizonyítják —, hanem a gyulai váruradalom dézsmalajstromai is. A szántóföldi gazdálkodásban a kenyérgabona-termesztés dominált (búza, rozs és ezek keverten vetése, a „mahlut", vagyis a „kétszeres"), de gondoltak az állatokra, főleg a lovakra is (árpa, zab), továbbá az ipari növények közül a textilipar alapanyagaként funkcionáló lent és a kendert is termesztették. A csanádi szandzsák területén szőlőt csak elvétve műveltek; Makó e rendhagyó kevesek egyike volt, ám a saját termés itt sem elégítette ki a szükségletet, ezért borból behozatalra szorult az egyébként fejlett mezőgazdasági kultúrájú mezőváros. A gyümölcstermesztés nyilvánvalóan részben a ház körüli kertekben, illetve odakint a határban, a szőlős. 8

3 Szendrey István: Debrecen... I. 1984. 236. (1601). 8

4 Káldy-Nagy Gy.: Magyarországi... 1970. 84. (1570). 8

5 Fenyvesi L.: Kecskemét gazdasági... 1979. 201. p. 82. táblázat (1580). 8

8 Fekete Lajos: A hatvani... 1968. 37—42. (1550). 8

7 Káldy-Nagy Gy.: Kanuni... 1971. 89—95. (1562); Fenyvesi L.: A hódoltsági... II. 1974. 213—235. 8

8 Káldy-Nagy Gy.: A gyulai... 1982. 26—28. (1579—1580). 8

9 Uő: Statisztikai... 1968. 32—34. (1561). 8

0 Bácskai Vera: A gyulai... 1968. 448. (1561—1563. k.). 8

1 Uo. és Velics Antal: Magyarországi... I-II. 1886—1890. passim. 8

2 Káldy-Nagy Gy.: A gyulai... 1982. 26—28. 19