Fenyvesi László: Makó mint hódoltsági nagyváros a 16. században. A Makói Múzeum Füzetei 64. (Makó, 1989)
Makó kapcsolatai a Királyi Magyarországgal és Erdéllyel
adóösszegek feltüntetése nélkül-, minemű bevételekre tarthat igényt a vár a csanádi egyházmegye területéről. A dézsmairat Makó oppidum (mezőváros) beszedhető jövedelmei közül első helyen a Promontorium (a szőlőhegy) várható musttizedét említi, majd felsorolja a szántóföldi művelésből származó gabonadézsmákat (tavaszi és őszi búza, árpa), végül kitér a méh- és báránytizedre is. 7 0 Egy 1615-ös vallatási jegyzőkönyv, mely 61—80 éves makóiak vallomását tartalmazza, szintén megerősíti, hogy „mind örökké Felső-Magyarországhoz való Makó, oda szolgál és fizetett..." 7 1 „Vannak itt közöttünk régi embörök, kik magyarok idejében (értsd: 1552 előtt!) is itt laktanak és jól érték az csenádi püspökségöt, de soha nem tudják, hogy Makót püspök bírta volna." 7 2 1552—1595 között nincs adat arról, hogy akár az önállósuló erdélyi állam, akár erdélyi földesurak a gyakorlatban érvényesíteni tudták volna igényjogosultságukat Makón. Makó nagyrészét 1563 közepéig Makófalvi Makó László birtokolta, aki az ezévi testamentuma szerint a Tiszántúl királyi részében, a Szabolcs megyei Bátor várában húzta meg magát. Neki Makón 1561-ben 200 portából álló birtokrésze volt, míg a Telegdieknek csak 48, Palatichnak pedig alig 5 portája adózott. 7 3 Az utolsó Makó azt szerette volna, ha ősi birtoka halála után is a család kezén maradjon. A félreértések elkerülése végett, végrendeletében megjelölte makói birtoka tartozékait is: „Makóhoz tartozó faluknak neve: Makónak két része... Vőinek mindenestül, puszta." Ebből az értékes feljegyzésből megtudjuk tehát, hogy az utolsó Makófalvi Makó a mezőváros kétharmadát birtokolta, s a település ősi magva, Velnök időközben mezei legelővé pusztásoaott el. 7 4 A rivális földesurak között életben maradó Szókoli György valamikor 1566 után ténylegesen rászorította a makóikat, hogy évi két részletben teljesítsék földesúri adózási kötelezettségeiket. Úgy tűnik azonban, hogy a Csanád nemzetség Makay-ága — mely ugyan nem azonos a Makófalviakkal, csak annak egyik oldalági rokona volt 7 5 — nem szorult ki teljesen Makóról, noha a királyi és erdélyi oklevelek egyaránt ezt állítják. Makay György úr, mihelyt kézhez vette a királyi adománylevelet, habozás nélkül az áttelepedés mellett döntött. Makó, leszámítva a Makayak rendhagyó kúriabirtoklását, a XVI. század 80-as éveitől a Szokoliak kezére került. A birtokot Szokoli György halála után — alighanem a század legutolsó évében — a fia, Péter örökölte. A 15 éves háború során a királyi Magyarországgal szövetkező erdélyi fejedelem, Báthori Zsigmond 1594-ben szembefordult a törökkel, akik több várat harc nélkül feladtak. Végül az egész Maros-völgy felszabadult, teljes hosszúságában, beleértve a legnyugatibb török erősséget, a Makóhoz közeli Csanádot is. A győztes magyar csapatok ismét kijutottak a Tiszához, széles korridorral elvágva egymástól a temesközi beglerbégi székhelyet, Temesvárt, és a Körös-vidéki szandzsákközpontot, Gyulát. A csanádi magyar várőrség helyreállította a közel fél évszázaddal korábban, Peru7 0 Kandra Kabos: Az egri... Hl. 1886. 530. 7 1 MOL.E 148. Neo-regestrata acta. Fase. 938. Nr. 26. Hódmezővásárhely, 1615. VI. 1. Szűcs István főbíró és az esküdtek bizonyságlevele Makó részére. (Vö.: Borovszky, uo. I. 301—303.) 7 2 1 5 64 után a makóiak Szokoli Györgynek adóztak. 7 3 MOL.U et C. E 156. Fasc. 68. Nr. 37. Gyula, 1561 vége. Bélaváry György gyulai váruradalm; urbáriuma; Borovszky S.: Csanád... I. 1896. 293. 7 4 MOL. E 151. Acta eccl. 1563. fasc. Nr. 3. Lelesz, 1563. VIII. 16. Makófalvi Makó László nyírbátori végrendeletének átírása. 7 5 Makói Makay Dezső: A Csanád... 1896. passim. 16
