Borovszky Samu: Makó. A Makói Múzeum Füzetei 63. (Makó, 1989)
SZEGEDI KIS ISTVÁN BÉKÉSEN. 289 egyforma távolságra esett a zarándi, békési és csanádi egyházakhoz. Itt gyűltek össze az egyházi atyák elsőízben 1549-ben s 13 czikkben végzéseket hoztak a lelkipásztorok hivataloskodására, erkölcseire és ruházatára vonatkozólag. 1 Az itt tartott közzsinatnak, bár nem maradt megörökítve, mozgató lelke bizonyára Szegedi Kis István volt. Még egyszer összejöttek itt a prédikátorok 1550-ben. Ezúttal a püspöknek az egyházak látogatására vonatkozó kötelességeit tárgyalták s 19 czikket alkottak; sajnos, ezek az előbbi toronyi zsinat végzéseivel együtt nem jutottak el napjainkra. 2 A zsinati végzések arra utalnak, hogy ekkor már püspöke is volt az egyházkerületnek. De a nevét ennek sem tudjuk. Mikor 1551. őszén Losonczi István lett Temesvár parancsnoka, első dolga volt, hogy az 1550. évi 12—16. törvényczikkek értelmében kiutasítsa onnan Szegedi Kis Istvánt és társait. Mező-Túrra ment hát innen Szegedi, hol az iskolai és templomi tanítással töltött másfél év után Békésre költözött. Losonczi itt sem hagyott neki békét ; 3 rá küldte Alonzo Perez spanyol hadnagyát, kit a magyarok közönségesen csak Kis Kampónak neveztek. Ez az alatt az ürügy alatt, hogy Szegedi temesvári szökevény, el akarta fogatni; Szegedit egyik híve figyelmeztette a fenyegető veszedelemre s unszolta, hogy meneküljön. Már késő volt, a katonaság körülfogta szállását s Szegedit megkötözve vitték Kis Kampóhoz. Csak a katonák közt volt egyik régi tanítványának köszönhette, hogy megszabadult a biztos haláltól; ez kiszabadította a fogságból s titkon átsegítette a Körös túlsó partjára. Összesen fél esztendőt töltött Szegedi Békésen, a mikor a tolnaiak, kik hírből már jól ismerték, iskolájuk igazgatására meghívták. 4 1 Lampe 95. — 2 Uo. 98. A toronyi zsinatok helyére nézve jó sokáig bizonytalanságban volt az egyháztörténelem. Rácz Károlyé (A zarándi egyh. 59. s k. 1.) az érdem, hogy helyöket szabatosan meghatározta, bár combinatióiban (Torony = Torontáb ő is nagy túlságokba tévedt. — 3 A temesi várparancsnok hatósága Békés vármegyére is kiterjedt. Kitűnik ez Losonczi Istvánnak a királyhoz 1552-ben intézett fölterjesztéséből: «Nomina comitatuum, qui ad officium comitatus Themesiensis pertinent: Themesiensis, Thoronthal. Aradiensis, Chanadiensis, Chongradiensis, Bekes, Exterior Zolnok, Zarand, Byhar ; ad hos comitatus dignetur majestas regia literas mandali dare, ut juxta veterem consvetndinem comiti Themesiensi obediant». Máz. kézir. Kol. lat. 1356. — * Régi M. Költ. Tára VI. 270. Piorovszky, Csanád Tiirmogyc törtenete. I. 19 59