Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)

mozgások voltak, amelyeknek alapja a mindenkori konjunkturális viszonyokban, a munkaképes korosztály foglalkoztatási lehetőségeiben gyökerezett. Bátran kimondhatjuk, hogy vannak ennek sajátos mai vonatkozásai is. Nagymajláth kertészség esetében a vizsgált időszak jogi szempontból fontos változásokat jelez: a hivatalos telepítés évétől az örökváltsági szerződés megkötéséig (tehát amíg a belső területet, a szántóföldet és a legelőt a lakosok meg nem vásárolták, legalábbis szerződésileg) a település nem számított rendes községnek; átmenet volt az ideiglenes telep és a közjogi funkciókkal felruházott közigazgatási egység között. Mégsem innen, a jogi aktustól, a felülről történő lezárástól számoljuk az alapítás évét, hanem az első házsorok felépítésétől, a nádtetős, zsúptetős, vagy ahogy az öregek mondták: a „gaztetős" családi fészkek építésétől, 1843-tól, amikor a kincstár egy formálódó, új otthont alapító közösséggel (faluközösséggel) kötött bérleti szerződést a Székegyházi puszta nagy részének megművelésére, feles dohánytermesztésre. Legyen ez a kiadvány tisztelgés a 145 évvel ezelőtt Nagymajláthra települő ősöknek, a pusztai tájon otthont alapító népességnek! Szeretném, ha ez a könyvecske a szülőföld, a haza szeretetének egy kis példatára is lenne a ma élő és munkálkodó generációk szemében. Tisztelettel és megbecsüléssel nyújtom át és ajánlom e közös művet Nagyér község valamennyi lakójának, az elszármazottaknak, Pitvaros, Csanádalberti, Ambrózfalva, Mezőkovácsháza, Dombegyháza lakóinak, a kelet-csanádi térség népének a közös múlt mélyebb megismerése érdekében. 4