Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
A telepítés és az első évek története (1843—1848) - A dohány
meghúzták a sorokat, ahová a palántákat 50-60 cm tő- és sortávolságra ültették. Ezután minden tövet meglocsoltak. Ezt a munkát leginkább a gyerekek végezték. Vizet kocsikkal hordtak nagy dézsákban az Érből és a közeli kutakból, melyeket egyes kertészek ástak parcelláikon. A faluban még ma is a régi nevükön nevezik azokat a kutakat, amelyek ilyen helyen készültek (Gera, Nóvé, Becsei, Kurai kút). Feltételezhetően jóval több ilyen kút volt abban az időben, hiszen öt hold föld locsolásához rengeteg vízre (közel 30 ezer literre) volt szükség. Apácán is szinte minden kertésznek volt ásott kútja a földjén (Miklya). Növényápolás A palántázás után kb. két-három hét múlva került sor az első kapálásra (gazolás). Rendszerint háromszor végezték el ezt á műveletet, ahogy a talaj tömődöttsége, gyomossága szükségessé tette. A dohány ápolásának két legfontosabb munkája: a bugázás, vagy a tetőelhányás és a kacsozás, vagy hónaljazás. A bugázás alkalmával a dohány főhajtásának felső végén fejlődő virágbugát eltávolították, hogy a szár inkább a leveleket nevelje. Nagyon vigyáztak arra, hogy ezt a munkát se korán, se későn ne végezzék, mert ez kihatással volt a termésre. A kacsozás a levelek hónaljából előtörő oldalhajtások eltávolítása. Az oldalhajtásokat, amint annyira kifejlődtek, hogy kézzel megfoghatók, eltávolították és mindannyiszor megismételték, ahányszor újból kinőttek. Aratás Amikor a dohány levele babosodni kezdett, hozzáfogtak a töréshez. Csak az érett leveleket törték; először az aljleveleket, mert itt kezdődik azok érése és fokozatosan halad felfelé az anya-, végül a hegylevelekre. Ez a művelet július végétől, augusztus elejétől szeptember elejéig, közepéig tartott. A leszedett leveleket csomókba rakták, majd kocsikra helyezték úgy, hogy ne törődjenek. A törést az egész család végezte, illetőleg valamilyen formában tevékenykedett benne. A kocsikkal behordott leveleket a pajtákban helyezték el úgy, hogy a leszórt szalmára kiscsomónként rakták le, mivel könnyen befülledt. Ezután kezdődött a dohánylevelek zsinórra fűzése. Ezt a legkisebb gyermek is igen ügyesen tudta végezni, és nagy gyakorlatra tett szert. A leveleket a zsinórokra atlagosan 50 cm hosszú, lándzsás levél formájában kihegyezett, kovácsoltvas tűvel fűzték fel, amelynek fokában volt a dohányzsinór akasztva. Többnyire 5-6 m hosszúságú zsineget használtak, ugyanis a pajták szélessége és a zsinórok kezelhetősége így kívánta meg. Ezeket a pajtákban felfüggesztették úgy, hogy a zsinórokon levő levelek nem értek egymáshoz. Itt száradt a dohány egészen az átadásig. Csomózás E munkánál derült ki, hogy volt-e értelme az egész éves fáradságos munkának. A simogatást és csomózást a család minden tagja végezte. Ilyenkor éjjel-nappal dolgoztak, hogy időben szállításra kész állapotba hozzák az árut. Ezzel a művelettel vége szakadt annak az óriási kézi munkaerőt lekötő munkának, amely jórészt áprilistól áprilisig (a palántaneveléstől az átadásig) tartott. Érdemes néhány hozzávetőleges számítást végezni a dohánytermesztés egyes fázisainak kézi munkaerő-szükségletére, hogy a kialakult összkép még differenciáltabb legyen. A számítás leegyszerűsítése érdekében a palántázást, bugázást, hónaljazást 55
