Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)

A telepítés és az első évek története (1843—1848) - A dohány

tehetősebb bérlők, akik egy-egy gyengébb évet is aránylag könnyen képesek voltak átvészelni. Figyelembe véve a feles dohánytermesztés összes körülményeit, olyan furcsa következtetésre juthatunk, hogy a kertészgazdák egyszerre voltak bérmunkások és tőkés kisbérlők (vállalkozók). E két pólus közül azonban egyik sem erősödött úgy fel, hogy a másikat feledhette volna, mert tudatilag egy harmadik elképzelt helyzet (vágy) vezérelt minden kertészt, az ti. hogy bérelt földjének tulajdonosa legyen. Ha a ráfordított munkaidő oldaláról vizsgáljuk a feles dohánytermesztést, akkor ismételten sajátos kép rajzolódik ki előttünk. A dohány csak gondos talaj-előkészítéssel és óriási kézimunkaerő-ráfordítással — palántanevelés, palántázás, öntözés, kapálás, tetejezés, törés, fűzés, szárítás, csomózás stb. — hozott megfelelő termést, ezt is csak akkor, ha minden műveletet a maga idejében, tehát se nem későn, se nem korán végeztek, mert különben a termés minősége rendkívül silány lett. Az is igaz, hogy a kincstár részéről az újabb konjunktúra idején a minőség másodlagos volt a mennyiséggel szemben. Bár az átvételi árak egyértelműen a minőség szerint differenciálódtak, a mennyiségi termesztés szem előtt tartását igazolja az, hogy az újonnan telepített kertészségeknek igen nagy területen kellett dohányt termeszteni, másrészt az, hogy az igénytelenebb fajtákat termesztették. Minőségi munkát a száz nagymajláthi család sem végezhetett 500 hold földön. Ennek bizonyítására elegendő összefoglalni azt, hogy egy év leforgása alatt milyen munkákat kellett elvégezni a kertészeknek ahhoz, hogy a kincstárral kötött szerződésnek eleget tegyenek. Talaj-előkészítés A sikeres termés érdekében nagyon fontos volt a föld gondos előkészítése, amely már ősszel megkezdődött. Ekkor végezték az ugar első szántását (mai fogalmak szerint a mélyszántást). Tavasszal, közvetlenül kiültetés előtt került sor a másodikra, és ugyanekkor a fogasolásra, boronálásra, simítózásra. Az ugar feltörését az első évben, a mélyszántás alkalmával 4-6 ökörrel, vagy 4 lóval végezték. A második szántáshoz, vagy ha harmadik is volt, ahhoz már kevesebb állati erőt használtak. Az igaerőnek ez a nagy igénybevétele megkívánta, hogy egyes bérlők összefogjanak egymással, mert a saját igaerő kevésnek bizonyult az erősen kötött, szikes föld feltöréséhez. Különösen az első évek követelték meg nagyon ezt az együttműködést, hiszen akkor még itt-ott elvadult parlagot kellett művelés alá venni. Palántanevelés A palánták nevelésével kezdődött a kertésznek az a munkája, amely a dohány csomózásáig, illetőleg beváltásáig az összes részleteiben a legnagyobb gondossággal és kellő szakismerettel párosult tapasztalatokat kívánta. A palántanevelés ebben az időben úgynevezett hidegágyakban történt. Ezeket déli fekvésű, szélvédett helyeken készítették. A földet porhanyóssá tették, lesimították és március végén, április elején rászórták a magot, majd erre kézzel vékony földréteget. Kukoricaszárral vagy hacurával körülkerítették, és éjszakára, vagy ha hirtelen fagy jött, betakarták. Napközben a vetés mindig szabadon volt; ilyenkor többször meglocsolták. A palánták kiszedésére közvetlenül az ültetés előtt, május közepén és végén került sor. Ilyenkor jól megöntözték a területet, hogy a szedés alkalmával a gyökerek nehogy nagyobb sérülést szenvedjenek. Napsütéses meleg időben csak a reggeli és a kora délelőtti, továbbá a késő délutáni időszak felelt meg az ültetésnek. Felhős, esős időben a palánták könnyebben megeredtek. Az ültetés előtt utalóval (sorhúzóval) 53