Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)

Előtörténet

A pusztává válás ténye a XVII—XVIII. században nem azt jelentette, hogy a vidék teljesen lakatlanná vált. Csanád megye 15—20 000 lakosa nem tűnhetett csak úgy el a mezővárosok lerombolását követően sem. A mezővárosokat újjáépítették, a falvak helyén és az azokat övező pusztákon kiterjedt állattartást folytattak, ami azt jelentette, hogy az Alföld ezen részének gazdálkodása átalakult, a termelőerők fejlettségi szintje visszaesett az állattartás korába, szinte a honfoglalás korának szintjére. Ezzel együtt elindult egy sajátos alföldi településszerkezeti folyamat, a tanyarendszer kialakulása, amely a föld megművelésének folyamatát is biztosította a túlsúlyra jutott állattartás mellett.

1

7 Mindehhez érdemes hozzátenni a vidékünkön élő szájhagyományt és népi gondolkodásmódot, miszerint a puszta, pusztabérlet szó nemcsak legelőt jelölt a XVIII—XIX. században, hanem művelt földterületet is. E kettősség jellemezte a Székegyházi puszta életét is. A török kiűzése után, 1701. július 20-án a csanádi püspök jelentette be igényét Székegyházára, mint puszta telekre, de nem az övé lett, hanem a marosi szerb határőrségé.

1

8 Ugyanígy a megye nagy része is a határőrvidékekhez került. Ettől kezdve megnyílt az út a balkáni — elsősorban szerb — pásztorok előtt, akik állattenyésztő, nomadizáló életmódot folytattak. A század közepén — központi törekvések eredményeként — a környékbeli puszták nagyobb része kincstári kezelésbe került. 1751-ben, a katonai igazgatás megszűntekor, a Székegyházi pusztát az aradi uradalomba osztották be, és ettől kezdve a kincstár gondoskodott annak bérbeadásáról: így például az 1755—58-as években 450, 1767-től 1770-ig 550, 1773-től 1775-ig 626 forintért bérelték többnyire a kereskedelemből meggazdagodott görög, örmény, rác és Erdélyből jött marhakereskedők.

1

9 A déli kincstári birtokokon folyó gazdálkodást a XVIII. század második felétől a temesvári kamarai igazgatóság vezette. A Csanád megyei részek gazdálkodását pedig közvetlenül a pécskai kamarai adminisztráció intézte. Amikor a nemesi megye az 1730-as években megkezdhette működését, a megye Makóból és három kis faluból — Battonya, Földeák és Tornya — állott.

2

0 A legnagyobb birtokoson, a kincstáron kívül számottevőbb nemesi birtokok is voltak, elsősorban a megye nyugati részében: így a csanádi püspökség makói, a Návayak földeáki, a Blaskovichok királyhegyesi birtoka. A puszták sorsának alakulására döntő módon a kamara birtokpolitikája hatott. 1746-ban a szomszédos Komlós pusztát Szentandrásról szlovák ajkú telepesek szállták meg, és községet alapítottak ott, a régi Komlóstól északra néhány száz méterrel. Már a letelepedésük előtti évben Csanád és Békés megye perre ment a puszta hovatartozásáért.

2

1 A huzavona korábban elkezdődött, de a település létrejöttével éleződött ki amiatt, hogy a hadifelkelés költségeinek fedezésére a puszták bérlőire is kivetették az adót. Balta Péterre, az akkori bérlőre mindkét megye kirótta azt. Végül nádori ítélettel Komlós Békés megyéhez került. Ezt a megye vezetői úgy hálálták meg, hogy 7 szép hintós lovat ajándékoztak a nádornak.

2

2 Csanád megyének meg kellett elégednie azzal, hogy megszerezte Apáca pusztát, a későbbi Csanádapáca " Erdei Ferenc: Magyar tanyák. Akadémiai Kiadó. Bp. 1976. 8—16. 1

8 Borovszky i. m. 547. 1

4 Borovszky i. m. 547. Bohdaneczky i. m. 40. 2

0 Oltvai Ferenc: Mezőkovácsháza község telepítése és fejlődése 1814—1849. Emlékkönyv Mezőkovácsháza alapításának 150. évfordulójára. Mezőkovácsháza, 1964. 24. 2

1 Csongrád megyei Levéltár (a továbbiakban: CSML), Csanád vármegyei közgyűlési iratok (a továbbiakban: Csvm. k. i.) 1845/2027. sz. " Gajdács Pál: Tót-Komlós története. Gyoma, 1896. 32. 13