Markos Gyöngyi: Bábaság Makón. A Makói Múzeum Füzetei 61. (Makó, 1988)

A családi életről, terhességről, szülésről még a két világháború között is igen kevés ismerettel rendelkeztek az asszonyok. Előfordult, hogy a terhességet is csak akkor vette észre az anya, amikor már nagy volt a hasa, vagy megmozdult a gyermek. A fiatalasszony a szülés idejét sem tudta pontosan kiszámítani, az előjeleit nem értette. A bába — különösen ha már szülés előtt hívták — figyelmeztette az asszonyt. Más esetben meg is kente a terhes nőt. A tapasztaltabb szülő nők azt tartották, hogy amikor a gyereknek „megért a körme" vagy az asszonyt „előveszi a baj", következik a szülés. A bábáért általában a férj ment, egyúttal értesítette a szülő nő édesanyját vagy anyósát. Gyakran előfordult, hogy későn mentek a bábáért vagy a bába rosszul állapította meg az asszony állapotát, és elment. Ilyen esetekben bába nélkül jött a világra a gyermek. Korszakunkban a szülés már mindenütt ágyban folyt le. A múlt század végén még szültek az asszonyok földön, illetve széken is. A szülő asszony ágyát az édesanya, ritkább esetben a bába készítette elő. A bába a szülő nőhöz úgy fordult, hogy „keze alá essön". A szülést a bábaasszony egyedül vezette le, orvost csak szükség esetén hívtak. Az édesanya vagy anyós a szükséges meleg vízről gondoskodott. A szülést a terhesség alatti életmódon kívül a bába javaslatára sétálással vagy fürdetéssel is könnyítették. A szülési fájdalmak enyhítésére adott tanácsok közt szerepelt, hogy kapaszkodjon az ágy szélébe vagy a párna csücskébe, sóhajtson nagyokat. A másik bába masszírozta az asszony hasát, majd a végpercen tiszta zsírral kente be a méhszájat. Nehéz szülések esetén előfordult, hogy a bába az asszony hasát lepedővel szorította le, amelynek egyik végét ő, a másikat egy másik személy fogta és így segítették a gyermek világra jöttét. A szülés körüli szokások és hiedelmek hagyományozód ásában fontos szerepe volt a bábának. Különösen az idősebb bábák ragaszkodtak a régi szokások megtartásához, régi gyógymódok alkalmazásához. Makón már nem sok hiedelem fűződik a másához (méhlepény). Gyakorlatban élt még a szokás, hogy a földbe, udvarra, fa alá ásták, de elhalványult a termékenyítő hatásához fűződő hiedelem. Homályosan élt még az emlékezetben, hogy a másával körülkerítették az asszony arcát, illetve „megharaptatták az asszonnyal aztat", de szintén nem ismert már a célja, hogy az arcról eltűnjön a májfolt, illetve a gyermekágyban ne legyenek utófájásai.

11

7 Az arcon vagy a test más részén keletkezett májfoltot a bábaasszony úgy is próbálta eltüntetni, hogy a gyermekágyi vérzést fölfogó ruhával törölgette meg a foltos testrészt. Ezzel, mint a saját vérével gyógyított. „Aki betarkult, akkor avval a vérös ruhával mögtürüli a bábaasszony, akkor nem láccik aztán." Szülés után a gyermeket fehér lepedőbe csavarva félretették, és az anyát „letisztálták". Rendbe tették az ágyát, kicserélték az ágyneműt. A bába megmosdatta az asszonyt: meleg vizes ruhával letörölgette vagy hipermangás vízzel lemosta, mások teljesen lefürösztötték. Hogy az asszony hasa minél előbb visszanyerje eredeti formáját, a legtöbb bába megmasszírozta, kezével eligazgatta, megkente a hasfalat. 1920-tól ezt a módszert tiltották, helyette a hideg vizes borogatást alkalmazták. A vérzés felfogására négyrét hajtott lepedőt vagy pelenkát tett a lába közé. A bába szülés után 2—3 óra hosszáig még ottmaradt. Nagyon kellett vigyázni arra, hogy ne aludjon el a szülő asszony, mert alvás közben könnyen elvérezhetett. Ezért gyakran „a bábaasszony az úgy cseleködött, hogy mikor végezte a dógát, mindég kiabált. Szóval, beszélt, de ojan hangossan, hogy ne tudjék aludni." Távozása után a családtagok közül figyelt valaki az anyára. 11

7 Gönczi Ferenc 1906. 46.; Temesváry Rezső 1899. 60. 46