H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)

Hajdani valóságok

értelmében rabszíjra fűzték, magukkal vitték, s azoknak soha senki hírét sem hallotta. Leégett persze a templom, a paplak, a városháza az összes okmányokkal, könyvekkel együtt. Hét esztendeig teljes pusztaság honolt itt is. 1601-ben mozdult meg újból Szokolai György fia, Péter és új adománylevél alapján birtokba vette a romokat, és várta a lassan és félénken visszaszállingózó népet, hogy új adót vessen rájuk. 1603-ban már újból nyoma volt itt az életnek, de a megye egész területe ekkor már az erdélyi fejedelmet illette. Fel van jegyezve, hogy Báthori Gábor, az akkori fejedelem, igen emberségesen járt el a makóiakkal szemben. Igen ám, de Herovics Mátyás csanádi püspök kijelentette, hogy neki egyházi tizeddel tartoznak a makóiak, s ő arról semmi esetre se mond le. De Szokolai Péter is fellépett ellenük, követelvén a jussát, amelyet az új adománylevélre alapított. A lakosság fűhöz-fához kapkodott, halasztásért rimánkodott, de a kegyetlen uruk lovaskatonákat küldött a nyakukra, akik a közösség 70 ökrét a pásztorokkal együtt elhajtották. Egy évi adójába számolta ezt el a kegyetlen nagyúr a város 410 fó't kitevő, közeli rabságból visszatért, sárkunyhóba lakó népének. Néhány évig azután II. Rákóczi György volt az úr, aki elviselhetőbb adót vetett rájuk. Zongor Zsigmond csanádi püspök 1646-ban kenetteljes szép levélben intette a népet a hátralékos és esedékes tized pontos fizetésére. A dolog azonban csak nem ment. A tized nem folyt be. Mire a püspök két megbízottja: Szegedi György és Rácz János hadnagyok „feles számú lovasokkal" megjelentek Makón, és a legelőről minden további nélkül elhajtották a makóiak egész ökörcsordáját. De most jön még a valódi haddelhadd. Makó területét 1662-ben gróf Balassa Imrének adományozta a nádor. Balassa kegyetlen zsarnok volt, valóságos ragadozó. A népre nagy adót vetett, s a népnek azt a védekezését, hogy abban az évben már kétszer fizetett, egyszer a püspöknek és külön az erdélyi fejedelemnek, figyelembe se vette. 3 egymásután következő évben 100-100 katonát küldött a nyakukra, akik minden pénzt összeszedtek a városban, s aki nem tudott fizetni, azt a katonák (magyar katonák) magukkal hurcolták, és közölték a rabul ejtett emberekkel, hogy csak váltságdíj ellenében nyerhetik vissza szabadságukat. Pénz persze sehol semmi. Váltságot nem tudtak fizetni, s fel van jegyezve, hogy végül a töröktől felvett uzsorakölcsönnel váltotta ki magát ura rabságából a szegény magyar. 1672-ben a török teljesen leigázta a népet. A makóiaknak kellett élelmezni a csapatokat és fuvarral ellátni a mozgó török hadsereget. 1675-ben a pozsonyi kamarához fordult a makói nép, kérvén a kamarát, hogy mint a szomszédos Szeged, ők is csak olyan mértékben adózhassanak, és adójuk nagyobbrészét élőhalban fizethessék. 1678-ban újból jelentkezett Balassa. Katonákat küldött a makóiakra. A katonákat azzal bízta meg, hogy adókövetelését feles haszonra hajtsák be. Ez azt jelentette, hogy a népre szabadult zsoldosok a nagyobb részesedés érdekében teljesen kifosztották a népet. Makó népe ekkor, hogy a mindennapi betevő falatot biztosítsa, és az életet folytathassa, újból a törökhöz fordult segedelemért. Mulykó szarvasi török agát arra kérték, hogy terményeik betakarításáig kölcsön pénzzel segítse ki őket. Az aga — amint fel van jegyezve — megsajnálta az uraitól sanyargatott népet, és rendelkezésükre bocsátotta az élet folytatásához szükséges összeget. Gondolná az ember, hogy az 1700-adik év küszöbén majdcsak vége szakad eleink szomorú életének, és jobb napok köszöntenek rájuk. Jobb napok? Szó sincs róla! Az 1683-ban megindult felszabadító háború sikere 1686-ban Budát és Szegedet felszabadított a török iga alól, de egy tatár had még ebben az évben Szeged visszafoglalására indult. Ez a vállalkozása nem sikerült. Szeged megvédte magát, de a Szeged 4