H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)

1939

részt. Ügyvédi irodája mindig népes volt. Különösen, mert a szegények ügyeit ingyen vállalta. Sokszor még a bélyegilletéket is a magáéból ragasztotta. Én sokszor rimánkodtam : jöjjön segítségemre a körbe, legalább a választmányi ülésekre, de mindig határozott elutasító választ adott: Mondd meg a körben, hogy kár a benzinért, a mi sorsunk már eldőlt. Legyenek türelemmel, ha néhány éven belül eljön a mi időnk, akkor egy emberként álljunk a helyünkre. De a mostani komédiából maradjunk ki. Márton Bálint, a párt elnöke, bár a párt elnöki tisztjét megtartotta, de a körből kimaradt. A tagoktól tudom, hogy az ő kimaradása dr. Fried Ármin és Lőwenbach Benedek kilépésének a következménye. Az Újvárosi Körnek ez a két zsidó származású tagja volt. De 1939-ben, a zsidótörvény születése idején, a köri tagok megfontolás tárgyává tették, hogy e két, egyébként igen becsült tagot az új választásokban felléptessék-e a városi képviselőjelöltek listáján. Joó Sándor és Kardos Bálint, két idős tagja a körnek, az egyik választmányi ülésen előterjesztést tettek olyan értelemben, hogy helyettük két kisparasztot futtassunk. Én elnököltem az ülésen. Való, hogy megakadályozhattam volna az indítvány tárgyalását már azon a címen is, hogy az indítványt legalább a gyűlés előtti napon be kell adni, ami ezúttal nem történt meg. De más módon is meg lehetett volna akadályozni a határozat hozatalát. Szép szóval való tárgyalásra, beszélgetésre, nem erőszakra gondolok. Nem tettem. Egyszerűen nem tettem, mert az indítvány az én felfogásommal is egyezett. Ennek következménye lett Márton Bálint visszavonulása, és a két zsidó vallású tagtársunk kilépése a körből. Márton Bálint ezt nekem sohasem bocsátotta meg. Kényes téma ez és nekem Márton Bálint barátságának elvesztése következtében valóban fájdalmas is, mégis meg kell mondanom a teljes igazságot. Azt, hogy Magyarországon az összes olyan körökben amelyekben a dolgozó nép tömörül valamilyen céllal, a gyűlölet nélküli antiszemitizmus valamilyen egészen enyhe légkörét mindenütt megtaláltuk. Sőt: 1917-ben Justh Gyula halála után, amikor a makói Kossuth párt megbízottai Budapesten arra kérték az országos elnököt: gróf Károlyi Mihályt, hogy Justh Gyula helyébe dr. Dózsa Sámuel vármegyei főügyészt, Justh legbizalmasabb barátját fogadja el a párt hivatalos jelöltjeként, akkor Károlyi azt válaszolta: „zsidót semmi esetre se, van már belőle elég a pártban." Szűcs József bácsi, Justh egyik bizalmas embere, aki a nevezetes nyilatkozat megtételénél jelen volt, mondotta el ezt a pártban, de Tarnay alispán hivatalos jelentésében nyomtatásban is megjelent. Magamra hagyott Erdei is. Ő nem politikai ellentét következményeként vagy sértődöttségből, hanem mert számára a közéleti tevékenység széles köre ígérkezett: az egész ország és a teljes nép. Hű maradt ő a körhöz, a párthoz, de annak életében közvetlenül többé nem vett részt. Hogy milyen véleménye volt a pártról (tehát a körökről is), azt az itt következő nyilatkozata mutatja: „A komoly radikális és polgári pártok közül egyedül a Kossuth Párt roncsai léteznek még, s ahol úgy él, mint Makón, csudájára járnak a jövőbe nézők." Szóval a régiek közül egyedül maradtam a kör élén. A legnehezebb időkben bizony, amit az itt következő események mutatják. Mindenekelőtt Makón is nagyon gyorsan jelentkezett a világnézeti harc. Hiszen eddig is volt világnézeti harc, gondolja az olvasó. Igaz, de a kossuthisták számára ez a harc eddig nem létezett. Hogyan és miért? Ez a kérdés döntő jelentőségű a Kossuth párt megértése, mondhatom azt is, hogy a Makón közel egy századon át uralkodó politikai közszellem megértése szempontjából. Lássuk: mi azt a szót, hogy szocializmus, mindig összekapcsoltuk a demokráciával. így mondottuk: szociáldemokrácia. Ez azt jelentette, hogy a szocializmus teljes tartalmával, úgy amint azt a tudomány megállapította, jjiaradék nélkül elfo25