H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)

Bethlen után

Bethlen után 931. aug. 19, Bethlen miniszterelnök lemondása fordulópont volt a magyar politikában. Lemondása beismerése volt a mindenféle katasztrófáknak. Politikai, gazdasági és erkölcsi összeomlás. A szociáldemokrata párt baloldala ekkor már kívülről is érezhető befolyást gyakorolt a politikai életre. Kezdtek beszélni a pártról. Megyegyűlések előtt az urak már festegették a falra az ördögöt. Egyenlőre még csak tréfásan, de a tréfa után savanyú maradt a szájuk. Purgly főispán külön utasításokkal látta el a csendőrséget és a rendőrséget. Hogy azután ez csak helyi intézkedés volt-e, vagy az egész országra kiterjedő bizalmas belügyminiszteri utasítás, azt ma se tudom. Kétségtelen, hogy Purglynak sok oka volt az ijedtségre, különösen akkor, ha szigorú lelkiismereti vizsgálatot tartott volna azokról a bűnökről, amelyeket a hatalom árnyékában, inkább védelmében követett el. Folytatom azzal, hogy a párt most már egyre sűrűbben hallatott magáról. A párt baloldala, ahol — mint előbb már említettem — a szovjetből hazatért öreg kommunisták húzódtak meg, 930. május 18-án engedély nélkül titkos gyűlést tartott Tápé alatt, a Tisza-parton. De árulás történt. A csendőrök rajtaütöttek a gyűlésen, s a gyűlés résztvevőit letartóztatták. Valamennyien öreg kommunisták: Diós Sándor, Bökönyi János, Székely Mihály, Igaz Pál, Lőrincz István, Sarkadi István, Szabó József és Hermann Mihály. A letartóztatottak védelemért fordultak a párthoz. Kotroczó volt a makói titkár. (Ez még hűtlensége előtt történt.) A párt azonban Kotroczó útján üzente, hogy kommunistáknak védelmet nem ád. Nem is adott. Az őrizetbe vettek az ügyészségre kerültek persze, és több-kevesebb büntetésbe részesültek, Diós Sándor kapott legtöbbet: fél évet. Mi a Kossuth Körben a szociáldemokrata párt tagjaival történő beszélgetésből ekkor már észrevettük, hogy a pártban fokozódik az ellentét a jobb és balszárny között. A balszárny, az öreg harcos kommunisták, akik már a szovjetben is megszagulták a puskaport, kiadták a jelszót: ki az utcára! A jobbszárny ezt ellenezte, és várakozást prédikált. Persze, a jelszavak mögötti taktikába mi nem láthattunk bele, de —ismétlem — a két szárny egymástól való távolodását éreztük. Sőt ahogy most visszagondolok az eseményekre, utólag pontosan meg tudom állapítani azt is, hogy a Kossuth Kör vagyonos tagjai a szociáldemokrata párt mérsékelt tagjainak adtak igazat, mondván, jobb várni, hogy mit hoz az idő. Proletár tagjaik viszont némileg osztották a balszárny álláspontját: ki az utcára. A tápéi tiltott gyűlés egyébként jó alkalom volt a hatóságnak arra, hogy ennek indokolásával minden gyűlést betiltson, és minden megmozdulást ellenőrizzen. A Kossuth párt különösen érezte ennek a súlyát. Be kellett jelentenünk a kör nyitvatartási idejét, és máskor mint a jelentett időben, a körben tartózkodni tilos volt. Gyűlésről szó sem lehetett. Nyitáskor jött a detektív és záráskor távozott. A tagok elkeseredtek, hiszen már bizalmas szót se lehetett váltani egymással. Nagyon rám nehezedett ekkor a felelősség a körért. Éreztem, hogy soha nagyobb szükség nem volt a körök felvilágosító munkájára, mint azokban az időkben, és szinte árulás számba menne a hatalom előtt való meghátrálás akkor, amikor a bűnös rendszer már minden ízében recsegni és ropogni kezdett körülöttünk. Dr. Csorba Jánossal, a kisgazdapárt vezetőjével, később országgyűlési képviselőjével, úgy döntöttünk ezért, hogy új egyesületet hozzunk létre, amely szárnyékot nyújt minden olyan párt és mozgalom számára, amely őszinte és igaz szándékkal küzd a fennálló feudális és úri Magyarország ellen a népi Magyarországért. így hoztuk létre a Makói Gazdálkodók önsegélyező Egyesületét. A szándék fényesen bevált. Az Önsegélyező látogatottsága minden várakozást felülmúlt. Nemcsak a köri tagok, hanem az érdeklő17