H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)

Justh Gyula

viselőtestület szívesen áldozna e célra, de a révjog a kiszombori Rónai családé. Ez azt jelenti, hogy a Marosra, Makó és Kiszombor között egyedül ennek a családnak van joga hidat verni, és élvezni a híd jövedelmét. De ő nem épít, és nem hajlandó lemondani jogáról annak a városnak a javára, amelynek mostmár 20 ezret is meghaladó lakói e hídon keresztül találnák meg gazdasági fejlődésük útjait. Évekig vajúdott ez a probléma. A nagybirtokos nyugalmazott főispán végül 50 ezer forintért átengedte jogát a városnak. Az akkori viszonyok között száz hold földet ér ez az 50 ezer forint. És ezért a vagyont jelentő összegért a méltóságos főispánúr a világon semmit se adott, vagy cselekedett, egyszerűen csak félreállt a város fejlődésének az útjából. A révjog megszerzése után 1 évre, 1878-ban készült el az akkor országszerte megcsodált új fahíd, amely 75 évig jól és zavartalanul szolgálta a közlekedést. A másik probléma a vasút. Égetően sürgős feladat a megoldása. Az új fahíd úgy épült, hogy a gyalogos és kocsival való közlekedésen túl, a vonat is biztonságosan járhasson rajta. Széleskörű propagandát indított a vasút érdekében Posonyi Ferenc, és a város képviselőtestülete megértvén a vasút fontosságát, a város kasszáját is megnyitotta megoldása érdekében, minek következtében 1882-ben, a 4 évvel ezelőtt épült fahídon, a makói szabadparasztok termeivényeivei keresztül robogott az első vonat. A következő érdemes alkotó polgármestere volt Makónak Major Miklós. Termelőerőktől duzzadó és forgalmával a szomszédos városokat, még Hódmezővásárhelyt, sőt Szegedet is meghajazó várost vett át elődjétől. Az ő feladata volt az akkori gyorsan fejlődő város ellátása a szükséges közművekkel és a további fejlődést elősegítő beruházásokkal. Ennek megfelelően utakat és járdákat épített. Aszfaltutat elsőnek a vidéki városok között. 1897-ben ő vezette be Makón a villanyvilágítást, és egymást követő gyors tempóban több ártézikutat fúratott, aminek a jelentőségét csak akkor értjük meg igazán, ha figyelembe vesszük, hogy a lakosság nagyrésze addig Marosvizet ivott, ami ágya volt a különböző betegségeknek. Justh Gyula Nagyot kell most lépnem Justh Gyuláig, a 2 ezer holdas tornyai nagybirtokosig, aki felismerte a város lakóinak egészséges, haladó szellemű gondolkodását, és ennek ismeretében kapcsolatot keresett az itteni néppel. 1884-ben (esetleg néhány évvel előbb) alapította meg az első Függetlenségi és 48-as Olvasókört a belvárosi részen, amit az újabb alapítások egész sora követett, úgy a városban, mint a városon kívül, a tanyák világában. Az alapítások sorrendjét nem ismerjük, de az bizonyos, hogy a századfordulóban már 12 Függetlenségi és 48-as Olvasókör működött a város területén. A körök élén parasztemberek álltak. Kisgazdák, kertészek, a Honvéd városrészi és kelemenhidi-körökben a városrészek lakói gazdasági és társadalmi helyzetének megfelelően egyszerű napszámos vagy más földdel bíbelődő parasztok. Kis könyvtára volt minden körnek, leginkább regényekből. Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Vass Gereben műveiből, néhány mezőgazdasági szakkönyv (amit senki se olvasott) és közvetlen szórakozásul kártya és biliárd. Az elnökön kívül jegyző, pénztárnok, ellenőr és háznagy tartoztak a köri elöljárósághoz. A tagok között helyet foglaltak a városrészben lakó és dolgozó kisiparosok: kovács, bognár, csizmadia, szabó. Értelmiségiek sorából néhány haladó gondolkodású és kultúrális szempontból is európai szinten mozgó ügyvéd, orvos, újságíró, akiknek mindig gondjuk volt arra, hogy a körök tagjai az éppen szükséges felvilágosításokban és ismeretekben részesüljenek. November közepétől március derekáig állandó, úgynevezett ismeretterjesztő előadások tartattak e célra a körökben. Persze a kör jóval több volt, mint a haladó gondolko8