Tóth Ferenc szerk.: Erdei Ferenc emmlékülés 1985. december 16. A Makói Múzeum Füzetei 54. (Makó, 1987)
S. HEGEDŰS LÁSZLÓ: Erdei Ferenc embersége
rangúság. Erdei tehetsége, teljesítménye, megbecsültsége magasan felettünk állt, de ez számunkra nem nyomasztó, hanem felemelő és lelkesítő volt. Emlékszem, ha bejött a körösi házba, mindig barátságos és derűs szemével végigjárta a kicsiny gazdaságot és utána leültünk a pincében vagy feleségem főztjéhez, miután jegyzettömbjét maga mellé tette elsősorban kérdezett. Beszélgettünk országos és helyi dolgokról, szövetkezetekről, a házkörüli gazdaságról. A lényeg, hogy kíváncsi volt az ember véleményére. Számomra elsősorban ezért Erdei nem ment el. Számomra éppen úgy tovább él, mint ahogy szüleim, apósom és anyósom élnek. Velük vagyok, ha az új bort kóstolgatom, ha egy kedves étele kerül az asztalra, bírálója terveimnek és cselekedeteimnek, eredményeimnek és osztozik gondjaimban. Ilyen barát volt Erdei. Az emberség másik súlyos jellemzője a hűség. A hűség ahhoz a helyhez, ahova a véletlen helyezte, a hűség a feladathoz, ahová körülményei állították, hűség azokhoz, akikkel mindenben együttműködött. Erdei nem formálisan volt hű Makóhoz, hanem minden gondolatában. Példáit Makóról hozta. Gondolatait, a terveit a makói nép láthatatlan, de annál valóságosabb ítélőszéke elé bocsátotta. Hű volt politikai feladataihoz. Nagyívű életét így összegezte: „Paraszt politikusként kezdtem és végeztem... Odaadóan küzdöttem és valamivel hozzá is járultam az egészhez. Azonban a nyugtalanság itt sem maradt el. Elvek és rendszerek vajon úgy valósultak-e meg a gyakorlatban, ahogy harci szándékainkban kitűztük. Bizony nem, a történelem szakadatlan pótvizsgáinak is alá kell vetni magunkat..." — írta egyik legutolsó művében. És vajon nem volt-e hű a parasztsághoz? Olyan költőien paraszti munkáról ritkán tud olvasni az ember, mint tőle. „Az őszi szántás pedig halálom órájáig nem felejtem el. Bágyadtan tűztek már a napsugarak s a magasra nőtt kórószáron az ökörnyál zászlaja lengedezett. A föld puha és omlós volt. A nyári termés hulladékai enyészetre készen hevertek az eke előtt. A fényes vas hangtalanul temette őket a sírba, és párát lehelő friss hantokat fordított fel. Nem éheztem meg. Nem teltem be soha ezzel a munkával. Paraszt voltam és úgy élíem együtt a föld életével mint ezer és millió más paraszt." Még akkor is paraszt volt, ha az élet, illetve a politika hullámai és szándékai a legkülönbözőbb posztokra állította. A harmadik nagy emberi tulajdonság az önzetlenség. Erdei Ferenc zseni volt, aki tudta, mire képes és volt akarata ezt a tehetséget kemény munkára fogni. Nyilvánvaló, hogy az általa művelt tudományágak, irodalmi tevékenység vagy a politikai igazgatási elmélet területén nemzetközi súlyú és alapozó eredményekre volt képes. Mégis energiája jelentős részét nemcsak a tehetségéhez illő alkotásokra használta, hanem az általa képviselt ügy szolgálatára fordította. Erdei mint paraszt tudta, hogyha életben akarunk maradni és ha nem akarjuk elveszíteni önmagunk előtti becsületünket, akkor el kell végeznünk azt, ami időszerű és elvégezhető. Ha süt a nap, s ha sár mocskol bennünket, akkor is. Sokan értetlenül, sőt kárhoztatóan szemlélik Erdei 1950 és 1957 közötti tevékenységét. Bonyolult és sokrétű időszak volt ez. Nemzeti tragédiába torkolló dráma. A történetírás és az irodalomtörténet még adós Erdei vonatkozásában is ennek a korszaknak részletes elemzésével. Mégis, ha tanácsot adhatok és a véleményem e tekintetben valamit számít, úgy vélem, hogy ez az időszak volt Erdei politikai, paraszt politikai tevékenységének talán legfontosabb időszaka. Jelentős részben ebben az időszakban készült fel a szövetkezeti átszervezés elméleti és gyakorlati munkáira. Ebben az időszakban mentette és védte meg későbbi harcos társai jelentős részét és oltott be gondolataival és lelkesedésével szövetkezetpolitikai tudományával sok száz jól képzett szövetkezeti vezetőt, akik néhány évtizedig a magyar agrár fejlődés gerinchadává 4