Tóth Ferenc szerk.: Erdei Ferenc emmlékülés 1985. december 16. A Makói Múzeum Füzetei 54. (Makó, 1987)

MÁRTA FERENC: Tudomány és társadalom

és anyagi erők nagy része az ipari, műszaki és a mezőgazdasági technikai kutatásokra koncentrálódott. Ezt ugyan nem helyteleníti, csak az egyoldalúságot kifogásolja, mert háttérbe szorultak a természettudományi alapkutatások, még inkább a közgazdasági kutatások és általában a társadalomtudományok művelése, kivéve a történettudományt. A tudományfejlesztés irányainak kijelölésénél állapítja meg ebből következően: a jövőben nagyon körültekintően kell eljárni. Figyelembe kell venni, azokat a tudományágakat és kutatási irányokat, amelyekben hagyományos tudományos iskolák alakultak ki, amelyek fejlettsége már a felszabadulás előtt is magas színvonalú volt, mint általában a természettudományok és az orvostudományok, az állatorvos-tudomány, a matematika és a zenetudomány stb. területén. Továbbá nyilvánvalóan azokra a kutatási feladatokra kell összpontosítanunk szellemi és anyagi erőinket, amelyek a gyakorlat számára népgazdasági terveink megvalósítása érdekében fontosak. Nagyon figyelemreméltó az a megállapítása, hogy a tudomány fejlesztésének ügye nemcsak a tudomány kérdése, hanem gazdasági kérdés is, éppen ezért a népgazdaság fejlesztési tervének szerves része, éspedig kétoldalúan. Az egyik, hogy a tudományos kutatások anyagi, szervezeti feltételei gazdasági szükségletek formájában jelennek meg és a kutatóhelyek a népgazdaság egészébe, mint tudományos termelőüzemek illeszkednek be. Ennek megfelelően a kutatás a népgazdasági terv egyik ágazataként fogható fel, amelyre a nemzeti jövedelem bizonyos hányadát kell fordítani. A másik oldalról a tudományos kutatások eredményei már nem ilyen egyszerűen illeszkednek bele a népgazdasági tervbe. A tudományos termelőüzemek kétségtelenül produkálnak olyan eredményeket, amelyek a termelésben és a különböző társadalmi szükségletek kielégítésében gazdasági tényezőként kerülnek felhasználásra. Ezek azonban nem áruk, amelyek akár mint ráfordítások a felhasználás számláján, akár mint hozamok a kutatás oldalán gazdaságilag mérhetők és tervezhetők lennének. Ezért a tudományos ágazat eredményei tételesen nem illeszthetők bele a népgazdasági tervbe, mégis a tudományos kutatások és a népgazdasági terv között erről az oldalról is szoros összefüggés áll fenn (e gondolatokat nagyon hasznos lenne a Pénzügyminisztérium figyelmébe ajánlani napjainkban is). A tudományos kutatások tervezésével kapcsolatban utal arra, hogy a tudományos életben igen erősen tartják magukat a különböző elvi és gyakorlati ellenvetések a tudományos tervezéssel szemben, főleg az eddigi tervezési munka során szerzett, többségében negatív tapasztalatok miatt. Ezek a negatív tapasztalatok komoly vizsgálódásra, meggondolásra kell, hogy késztessenek bennünket — mint írja —, azonban nem abból a célból, hogy feladjuk az erre való törekvést, hanem abban az irányban, hogy megtaláljuk a helyes módszereket. Altalános érvényű felismerésként és tapasztalatként jelöli meg, hogy a tudományos kutatások tervezésének alapja azoknak a fő problémáknak a meghatározása, amelyekre a tudományos kutatásoknak irányulniuk kell. Tehát a kutatások tervezésénél nem a témák egész sorának tervfeladatként való kitűzésére van szükség, hanem azoknak a főbb problémáknak a meghatározására, amelyeket a tudománynak meg kell oldania. Hogyan határozhatók meg ezek a fő problémák, amelyek újszerűségük és bonyolultságuk miatt is nehezen fogalmazhatók meg. Két forrását jelöli meg, az egyik a gvakorlati szükséglet, a másik a tudományok saját fejlődése. Evvel kapcsolatos gondolatai ma is helytállóak, amikor azt írja, hogy a kutatási feladatok jelentős részét a gyakorlati szükséglet kell, hogy meghatározza, viszont a tudománynak olyan feladatokat is meg kell oldania, amelyek átalában nem közvetlenül kapcsolódnak a gyakorlati szükségletekhez, viszont a tudományos előrehaladás nélkülözhetetlen feltételei. Minden tudomány ugyanis szembekerül olyan elméleti, módszerbeli kérdések9