Tóth Ferenc: Erdei Ferenc hadbírósági pere. A Makói Múzeum Füzetei 53. (Makó, 1986)

amit te is nagyon jól ismersz, abból az időből, amikor a temetőben és a Gerizdesen portyáztunk. Hát szóval, ami a célt illeti, látod, hogy állok. Csak azt kell még hozzátennem, hogy a további és legkomolyabb cél nekem itt az, hogy magam testben abszolút megedzem, megtanulok emberekkel bánni, tömeget vezetni és megismerem ennek a világnak egy számottevő darabját, a katonaságot mint társadalmi réteget. Persze itt sem kell mondanom, hogy minden egy további célt szolgál. De te meg nem is tudod, hogy mi folyik itt és mi történik az emberrel. Tudománybeliek úgy mondják, az ember belép egy organizmusba orgánumnak. Gépbe gépésznek. Embereknek itt az a szerepe, hogy egy célt szolgáljanak, más emberekkel mindig egyformán összedolgozzanak. Persze az emberek általában nem ilyen egyoldalúak és nem precízen egyoldalúak. Hát azt csinálják először itt az emberekkel, hogy egyformára — még mindet — képezik, és pedig egy ős géprésszé, olyanná, amelyikkel mindent lehet csinálni. Megtanítják állni, ülni, fordulni, puskával bánni, tisztelegni, beszélni etc., mindezt parancsszóra. Ugyanígy géprészképpen kell ennie, inni, ágyat felvetni, mosdani etc. Mikor ez megvan, akkor beosztják valahova, kitanítják vagy csavarnak, vagy keréknek és úgy kell dolgozni végig. Ez persze magában nem volna baj. Az emberek többen csak úgy dolgozhatnak, ha organizálódnak. Csak a mellékkörülmények rettenetesek (nem nekem, hanem általában). Először is: azok, aki már benn vannak a gépben, azok mindazok irányában, akiket mozgatnak és akiket bele taníttatnak a gépbe, nagyon visszaélnek a helyzetükkel. Másodszor pedig az emberek különben is nagyon kevésoldalúak és ennek tetejibe itt igyekszenek kipusztítani mindent, ami nem esik a katona vonalba. Es ez, sajna, igencsak sikerül is. Konkrét mustrák ezeknek megvilágítására. Az újoncokkal úgy bánnak, mintha nem is eleven emberek volnának. Ez persze gyakorlatilag is rossz, mert megcsökönyösödik, de az erkölcsi értékek vonalában még rettenetesebbek. Ha egy kis szem piszkot találnak, mezítláb lezavarják stb. Szidják az embereket pocsékul. Ebben az altisztek a legfőbb vitézek. Öcsém, a civil világban nem is lehet ilyen ronda embereket látni. Szinte kivétel nélkül olyan külső, úri színeket vesznek föl és ezzel összhangban a legbarbárabb dolgokat müvelik. A tisztek annyiban előbb állnak, hogy elviselhetőbb formában elviselhetetlenek. A legfőbb disznóság azonban csak ezután következik: mi velünk kivételt tesznek. Elmosogattatnak utánunk, fölmossák a szobánkat, több zsoldot adnak, másképp beszélnek velünk etc. De ennek a tetejébe is az altisztek szeretnének velünk kitolni, de nem mernek, mert egy év múlva őrmesterek etc. leszünk és visszaadhatjuk nekik, hanem pl. nálunk az oktatónkat piszkálja az újoncszakasz parancsnok. Mondom, magában az nem rossz és baj, hogy géprész lesz az ember. Még az is tűrhető, hogy minden mozdulás, mindennek a helye elő van írva, mert az esetek többségében az optimális helyzet van előírva. Ez kivált nekem jól esett nagyon, mivel, hogy bizonyos dolgokban nem bírom a rendetlenséget. Cipő, nyakszegély, fegyver helye mind pontosan meghatározott, kabátgyűrés etc. Másik bajos mellékkörülmény, hogy igyekeznek az embert egészen géprésszé tenni. Pl. bár elő van írva 4—6 óra teljesen szabad idő, nem nyughat az ember egy percig sem a katona dolgoktól. Mindegy, hogy kártyázik, nőkről beszélne vagy társadalom organizálódásról merengene, egyaránt zaklatják. Ez a legkülső megjelenés. Mélyebben az, amit a katonás rendnek neveznek, kisugároztatják a nem katonai cselekvésekre is, ez tiszteknél látszik kivált. Persze az emberek, ha kevés oldalúak is, azért teljesen katonák nem tudnak lenni' ha 9 évig szolgálnak is. Es ha szusszanásuk van, mást is csinálnak és másképp is mint katonásan. És itt jön Freud igaza: kb. egyenlő mértékben kettő foglal le minden energiát: önfentartás és fajfentartás, evés és párzás. Semmi másról szó nincs. Ami több lenne az embereknek, azt lefoglalja a katonaság. 13